KÖZÖNSÉGDÍJ

OLÁH ENIKŐ

PÉCSI MŰVÉSZETI GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM

ELEMEGYÓGYINTÉZET ABC

Absztrakt, alantas arctakarók, amit agyam akaratlanul akar.
Belsőm boldogsága bágyadt, bizonytalan bambaság. Bár betegségemet barátságos buta becézi
Csak, cicomája csalfán csalogat. Csókokkal cselez cikázó csapdáira.
Dagadó daccal, dühösen, dünnyögve dadogok
Eme eszeveszett, elfuserált észbontóknak. Embertelen elvekkel élek. Ébredés ezekkel elfelejthetetlen.
Fáradtan félek furcsa fantáziámtól: fenevadak feléledésétől. Futnék. Fénysebesen.
Gondolataim gátszakasztóak, garázdálkodnak gebe görbületeim. Görcsösen
Hajkurászok hallucinogénért, – habár
Illegális, itt ilyesmi ismeretlen, idegen, illetékteleneknek izzasztó –
Jól jönne. Jövőbe jutnék. Jeleket
Kutatva, kínom kaparászom, kéne kis környezetváltozás. Kedélyállapotomból kifolyólag kedveskedést kérnék. Kérhetek…
Lehet, lelkem léptekben lapulva létezne,
Mégis magamra mázolok – múzsám miatt – mutatós maszkokat minden
Nap. Nyugtom nem nagy, nyamvadt nyomor. Néha
Oktalan öröm őrködik, óh, önzően őrzöm
Pár percig, puhányságomba pontosan pillantanak piszkos perszónák. Porlasztják, pusztítják pozitív pillanataimat. Paranoia?
„Rém. Rémület. Rémálom. Rémkép. Rontás. Raboskodás. Rettegés. Rohanás.” –
Sulykolják susogós sarlatánok szegényes személyemnek. Szerényen szidalmazok, szorgosabban szapulnak.
Titkos tapasztalat: tétován tűrök. Tippelj: tépelődni tudok. Továbbra talán tombolni teljesen tárgytalan.
Újra uralkodik unhatatlan, űzhetetlen uzsora. Üres ünnepek. Utolsó utáni
Vontatott várakozás: vigaszt várok. Várhatok…
Zene. Zsongás. Zaj.