JELENTKEZÉSI LAP

 

Ha még nem múltál el 18 éves, ne felejtsd el feltölteni a szülői hozzájáruló nyilatkozatot!

ITT TUDOD FELTÖLTENI AZ ÍRÁSOD

Kijelentem, hogy az általam beküldött szöveg a saját alkotásom. Díjmentesen (mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül, beleértve a tiszteletdíjat és a szerzői jogdíjat is) hozzájárulok művemnek a “Képtári történetek 2018 - Parafrázisok a Magyar Nemzeti Galéria alkotásaira 3.0” pályázati felhíváshoz kapcsolódó felhasználásához, kiállításához, elektronikus vagy nyomtatott közléséhez (például plakáton, hírlevélben, múzeumi kiadványban, az eseményről készült beszámolóban, honlapon, oktatási anyagban, facebook oldalon nevem, életkorom, iskolám feltüntetésével, valamint írásom név nélkül történő közönségszavazásra bocsátásához). Nyilatkozom, hogy a mű vonatkozásában a felhasználási joggal rendelkezem és annak engedésére, átruházására jogosult vagyok. Szavatolom, hogy a művön nem áll fenn harmadik személynek olyan kizárólagos vagyoni/felhasználási joga vagy díjigénye, amely a Múzeum jogszerzését és felhasználását korlátozná vagy akadályozná. Kijelentem, hogy az általam megadott adatok a valóságnak megfelelnek, a felhívási kiírást elolvastam, az abban foglaltakkal egyetértek.