KONECSNI GYÖRGY
MASZKOK, 1960-1965
KT02_050221
TÜKÖR
Lassan felállt. Igyekezett minél halkabban megtenni a lépéseket a kis asztalkához, ahol ruhái már ki voltak készítve. Hátrapillantott. Alszik. Nincs semmi baj. Felvette a könnyű nyári blúzt, vékony ujjai fürgén szaladtak gombról gombra. Gyorsan belebújt apró virágmintás szoknyájába, és megfésülködött. Barna vászontáskáját vállára emelte, és megkönnyebbülve indult az ajtó felé. Kezét a kilincsre tette, majd egy határozott mozdulattal lenyomta. Semmi. Újra lenyomta, ezúttal erősebben. Zárva. Hol lehet a kulcs? Eszébe jutott, hogy látta tegnap az asztalon. Visszament. Nincs. Talán az Ő zsebében. Nadrágja a földön volt. Odaosont, leguggolt, és óvatosan benyúlt a zsebbe. Belemarkolt, és kihúzott mindent. Egy koszos zsebkendő, egy toll, néhány óvszer. Másik zseb? Belemarkolt, kihúzta. Meg is van! Összefogta a kulcscsomót, de még így is megcsörrent. Odaszaladt az ajtóhoz, és már dugta is a zárba a kulcsot, mikor egy rekedt hang utána szólt:
– Hova, hova, hercegnőm?
– Iskolába kell mennem.
– Ráérsz még. Majd én igazolom. Na, gyere vissza, mellém.
– Tényleg be kellene mennem. Dogát írok matekból. Fontos.
– Látom… Már ott a gumim a kezedben. Jó gyerek – elkapta a szoknyáját, és magára rántotta.
Hangos koppanást hallott, szédülni kezdett. Sötét. Mikor magához tért, egyedül volt a szobában. Fázott. Tekintetét a nyitott ablakra kapta. Meztelen bőrén, mint ezer apró tű szúrása, érezte a jeges januári szelet. Felállt, becsukta az ablakot. Megfürdött, felöltözött, és megfésülködött. A tükrén egy üzenet volt, egy pici sárga papíron: „Jó voltál ma. Kár, hogy mindig kiütöd magad. Haha. Ma este tízkor jövök. Puszi, APA”.
Levette a cetlit a tükörről, összeszedte a szobában széthagyott sörös dobozokat, és használt óvszereket. Vállára vette a kedvenc vászontáskáját. még utoljára belenézett a tükörbe. Egy elgyötört, fáradt idegen nő nézett vissza rá. Elfordult. Vett egy nagy levegőt. Ajkai megfeszültek, az arca húzódott, a szemei összeszűkültek. Visszafordult, és megnyugtatta, amit lát. Ez már Blanka volt. Blanka, a 6.B osztályból. Tudod, az a szőke kislány, aki mindig olyan édesen nevet.
