BIHARI SÁNDOR
VASÁRNAP DÉLUTÁN, 1893
KT_042924
VASÁRNAP DÉLUTÁN
Vasárnap délután ültem a város szélén az egyik klubban, s pipáztam szomorkásan. Ámde nem tartott sokáig békés magányomban való elmélkedésem – mert ugyebár az időm mindig evvel töltöm, ha nincsen nálam az e-book olvasóm – mivelhogy megérkezett két klubtársam és sajnos elég hamar kiszúrtak maguknak – nem értem magamat, miért járok ide minden vasárnap? Ők is úgy voltak öltözve, mint ahogy én magam, merthogy a társaságból páran még a múlt héten kitalálták, hogy öltözzön mindenki úgy mintha az ezernyolcszázas évekből szalasztották volna – ezt az olvasó megtekintheti a mellékelt képen. Evvel nem is lenne semmi gond csakhogy én nem szeretek beöltözni, de ha már be kell, akkor igyekszem jól csinálni – mivelhogy zsűrizték a legjobb jelmezeket és természetesen nem ellenkeztem volna, ha az enyémet itélk a legjobbnak. Azért nem szeretek beöltözni, mert az nem én vagyok, és mint ahogy valaki nagyon jól mondta – már nem emlékszem ki – “ Légy önmagad, mert mindenki más már foglalt” erről ennyit. Ami meg a klubba járást illeti, azért járok ide, mert két barátom addig rágta a fülemet, hogy mozduljak néha ki otthonról és ne csak a könyveim társaságában legyek, mert egyedül halok meg és igy tovább, míg végül inkább eljöttem vasárnaponként csak azért, hogy békén hagyjanak. Szóval ott tartottam, hogy két klubtársam, történetesen a barátaim beléptek és odaültek az asztalomhoz. A beszélgetésünk részleteit amennyiben lehet, inkább nem részletezem, legyen elég annyi, hogy ők szokásos életvidámságukkal törtek rám én pedig, ahogy tőlem megszokhatták, nyugodtan és enyhén negatívan álltam hozzá a társalgáshoz. Evvel az én részemről többnyire passzívnak tekinthető elfoglaltsággal – ami sajnálatomra elég sokáig tartott – sikerült túlvészelnem az estét. Már későre járt, amikor hazafele indultam. Útközben azon gondolkodtam, hogy lehetséges, hogy két ennyire élettel teli férfi rám pazarolja az idejét, nem félve attól, hogy búskomorságom átragad rájuk. Ezt egyszerűen nem értetem. Lehet, hogy kell valami negatív is az életükbe? Talán elviselhetetlenül boldogak nélkülem és az életük mérlegének egyensúlyát evvel szeretnék helyre állítani? Ezt én nem tudhatom, mindenesetre furcsállom, mert én nem lenék ennyire szívesen magammal, jó mondjuk, ők csak hetente pár órát vannak velem én meg 0-24-ben önmagammal vagyok összezárva, de ha lenne rá módom, hogy pár szabadnapot kivegyek és kicsit távol legyek magamtól, gondolkodás nélkül megragadnám az adandó alkalmat. Ugye megértik a gondolatmenetemet? Én személy szerint ugyanis nem szeretem azokat az embereket, akik lekoptathatatlanul rám ragadnak, és tessék, én mit teszek magammal? Hát pont ezt, és ezen csak a halál változtathat – ami rengeteg kérdést és lehetőséget vet fel. De ezt majd kifejtem egy másik vasárnapon.
