MÉHES LÁSZLÓ
LANGYOS VÍZ, 1970

I. DÍJ

NAGY DÁNIEL

EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, BUDAPEST

A FÜRDŐ

A városi fürdő töretlen népszerűségnek örvend.
A langyos vízben ázva töltik mindennapjaikat
a formaldehidben lebegő tetemekhez hasonló nyugdíjasok, akik
csak halottak napján hagyják el a vizet
— ez az élet igen gyenge humorára vall –,
hogy meglátogassák eltávozott rokonaikat.

A fürdő összesen öt medencéből áll.
Az első egészen undorító. Ez az a medence, amibe általánosan elfogadott belehugyozni.
Jéghideg vizében csak néha fordul meg
néhány kutyaúszásban küszködő öreg.

A második igencsak népszerű. Gyógymedence.
Kibírhatatlanul forró. A ráncos testek ott áznak órákig,
mert ugye „meggyógyít minden sebet.”

A harmadikban nincs semmi különös.
Bár a babonásabbak olykor beleisznak.
Ebben a vezetőség többszöri felhívása ellenére sincs semmi változás.

A negyedik megyei szenzáció;
kiterjedése, áramoltatása hihetetlen újdonság.
Posványos vize azonban rejtély és nagy szomorúság.

Az ötödik építészeti bravúr.
Kilenc kanyarral jut el a fürdő bejáratától a középpontba.
Pimaszul langyos vize miatt a legkedveltebb medence.
A partján szokott ülni K. bácsi, a portás;
Bozontos, mogorva vénember.

A kerítéshez láncolva ugat és mindenféle járókelők bőrébe vájja a karmát
az igazgató piros szemű korcsa. Csak egyszer aludt el,
mikor egy szomorú utcazenész erre játszotta dalait.

A kasszásokról különös pletykák járnak.
M. bácsi pedofil,
A. bácsi látja a jövőt,
R. bácsi pedig megölt egy embert,
(már ha az efféle mítoszoknak hinni lehet.)

A zsírosorrú H. bácsi nagyon magányos.
A bátyjától kapta a fürdőt. (Aki egyébként nagyon nagy embernek számít.)
Naphosszat ül a székében
és büszkén néz végig a nyomasztó sötétben
lebegő halottain.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL