MÉHES LÁSZLÓ
LANGYOS VÍZ, 1970

KT03_050121

ÁLLÓVÍZ

Nem kell aggódni, tisztelt hölgyeim és uraim, sőt, azt is mondhatnám, aggodalomra semmi ok! Higgyék el nekem, nem lesz baj. Mi egyedül az Önök érdekeit tartjuk szem előtt. Nem kérünk cserébe semmi mást, mint hogy ne aggódjanak!
Hiszen ez csak víz! Látom, hogy mindenki száraz helyet keres magának, de kérem, ne tegyék ezt! Próbálják meg élvezni a dolgot! Tessék? Hogy miért tesszük mindezt? Kizárólag az Önök kényelme érdekében. Ne legyenek előítéletesek. Mi nagyon is jót akarunk Önöknek, mi, úgy is fogalmazhatunk, csak Önökért élünk. Hogy az értékek? Kérem, minek tudna ártani egy kis víz? Nem nagy dolog. Tessék megnézni, éppen csak bokáig áll. A bútoroknak semmi bajuk nem lesz.
Látom, hogy azt akarják mondani, hogy ez a víz akadályozza Önöket a teendőik elvégzésében. Nem értem a problémát! Hiszen Önök folyton a mindennapos hajszára panaszkodnak, meg arra, hogy túl sok a tennivaló. Hát meg lehet nyugodni! Itt kérem, ahol térdig ér a víz, mert biztosan látják maguk is, a víz már térdig ér, nem nyomja az Önök vállát semmilyen teher. Most ünnepélyesen felszabadítom Önöket. Már hogy erkölcsileg. Hogy is lehetne Önöktől elvárni az aktivitást, a cselekvést, a társadalmi felelősségvállalást, ha egyszer áll a víz maguk körül. Nevetséges. Önöktől, kérem, senki nem kívánhat ilyesmit.
Jól, jegyezzék meg, mától a boldog élet titka: nem küzdeni a víz ellen, hanem fürödni benne. Ennyi az egész. Nekem elhihetik, én valamelyest bennfentes vagyok, a víz az jönni fog, azt küldik a központból, az jön, az árad, az percről percre szivárog bele a kis életükbe, higgyék el, maguk ilyen szempontból teljesen tehetetlenek. De micsoda örömteli tehetetlenség ez! Látom, néhányan már értik. Nagyon helyes, vegyék csak át a fürdőruhájukat.
Hagyják ázni a dolgokat. Ugyan, ne mondják, hogy nem volt elegük az egészből. Biztos, hogy elegük volt. Hagyják maguk mögött az örökös tanácstalanságot és a milliónyi kérdést. Most nincs helye bizonytalanságnak, most víz van. Ne, kérem, maga ott ne próbálja menteni a múltja nevetséges maradékait. Tegye le azt a sok holmit. Úgy. Vegyen fürdőruhát, nézze, már mellig ér a víz. Ügyes, úgy látom, lassan mindenki megnyugszik. Helyes. Fölösleges pánikolni. Mostantól nem kell pánikolni. Mostantól nem kell kérdezni. Mostantól csak ázni kell.
Egyet értsenek meg: a vízbe nem muszáj belefulladni. Csak az fullad bele, aki kapálódzik és ellenáll. Azt lehúzza az örvény. Bennfentes vagyok, tudom, hogy lesz örvény, ha lennie kell. Csinálunk. De ha Önök nem kényszerítenek rá minket, nem csinálunk. Mi nem akarjuk, hogy maguk megfulladjanak. Nem kell megfulladni. Ázni kell.
Így ni, szép. És most nézzenek ide, kérem. A sajtónak lesz.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL