KT03_050112

NŐ KERES FÉRFIT

167/65/71, Gizi keresi Bélát, megérdeklődni,
emlékszik-e még arra a nyárra. Emlékszik-e még
a képre, amit készített? Amin én elbújtam
a Bözsi mögé, annyira zavarba jöttem attól,
ahogy nézett, mert maga úgy tudott nézni…
Villogott a szeme. Azt súgtam akkor a Bözsi
fülébe, hogy én ehhez az emberhez még
hozzámegyek.

Aztán maga odajött hozzám a kertben,
emlékszik? Azt kérdezte – én emlékszem –, azt
kérdezte: „Miért tetszett úgy elbújni? Ilyen
csinos arccal azt nem szabad.” És én akkor
elpirultam, mert még rendben volt a
vérkeringésem. Azóta tablettákat szedek rá,
hogy rendben legyen. De akkor még fiatal
voltam, és ezzel a pár szóval le lehetett venni a
lábamról. De maga nem állt meg itt;
emlékszik?

Aznap délután, a Balatonban csak engem
nézett, éreztem a tekintetét. Aztán odajött
hozzám a kertben, este, már a tábortűznél, és
megjegyezte, hogy egy szúnyog van az
arcomon, és leszedheti-e, én meg
rábólintottam, majd egyik dolog követte a
másikat, már ahogy az lenni szokott, hogyha
egy férfi és egy nő jól megérti egymást.

Azt suttogta nekem, szeret. Emlékszik?
Biztosan emlékszik, hisz szégyen lenne, ha
nekem kéne erre emlékeztetnem magát. Azt
suttogta, nálam gyönyörűbb lányt még nem
hordott a hátán a Föld; hogy még
Olaszországban sem látott ilyen szép lányokat,
pedig maga körbeutazta a világot. Aznap este
elolvadtam a karjai közt, tudja, ugye?

Aztán másnap reggel elbúcsúzott
anyuskáéktól, és elment; nem is írt, pedig
kértem. Ó, hogy kértem, hogy írjon nekem.
Azóta próbálom megtalálni magát,
megmozgattam már minden követ, csak jöjjön
vissza hozzám. Ha ezt olvassa, írjon nekem az
alábbi címre.