KT_043059

A MÚLT REKONSTRUKCIÓJA

Egyszer csak elfogott egy érzés, nagyon régről. Mintha elfelejtettem volna valami fontosat, amire emlékeznem kell. Kutattam az emlékeim között, és egyszer csak valami furcsára, ismeretlenre bukkantam. A kép olyan volt, mint egy régi film elkopott kópiája. Kicsit szemcsés, kicsit életlen, kicsit elmosódott, és egy hatalmas folt éktelenkedett a bal oldalán, villódzott, mint az a kör, ami régen a mozikban a szalag kicserélésére szólította fel a gépészt. De ez piros volt. Az agyam próbálta kiegészíteni a képet, emlékdarabkákat illesztett be a piros folt helyére:

Gyerekkoromból, amikor futottam édesapám felé, felemelt, és olyan érzés volt, mintha repülnék, aztán szorosan magához szorított.
Amikor először ültem biciklin, és észre se vettem, hogy a bátyám elengedett, aki mindaddig kitartóan futott mellettem.
Amikor a hátsó padban a táskám mögött próbáltam elbújni, hogy a tanár ne engem hívjon ki felelni.
Amikor megkaptam azt a munkát.
Amikor az árokba hánytam.
Amikor csak feküdtünk egymás karjaiban.
A 18. születésnapomon beléptem az ajtón, és a barátaim éppen díszítették a lakást.
Amikor először láttam tengert.
Anyák napjára hímeztünk.
megkérdezte szeretem-e.
Amikor.

repülőgépmotor.
Nem.
Leestem a hintáról.
Köd .
Amikor.
Vettem egy üveg bort.
új könyv.
Amikor üvegcsörömpölés.
Nem.

Egyre gyorsabban cserélődtek az emlékképek, összekeveredtek, nem tudom, hogy melyik, melyik emlékből való. Az is lehet, hogy köztük volt az odaillő, az is lehet, hogy örökre a feledés homályába merült.

Mindeddig a hiányosságra koncentráltam, úgy véltem, tudom, mi van a piros folton kívül, de tévedtem. Minél erősebben próbáltam koncentrálni, annál homályosabban láttam a képet. Két elmosódott női alak állt szótlanul egy hatalmas puszta közepén, a távolba meredtek. Nem láttam az arcukat, nem ismertem fel őket. A háttérben messze tőlük hegyek sorakoztak. Nem tudtam hol lehet, nagyon régen járhattam ott.

De lehet, hogy az egész csak illúzió? Az évek során én alkottam ezt a helyet, és egy délibábot kergetek? Mindenre fény derülne, ha tudnám, mit rejt a piros folt. Megelevenedne az egész kép, megmozdulnának a nők, virágba borulna az egész táj, megszűnne ez a fojtogató némaság.

De lehet nem is akarok igazán emlékezni? Szándékosan koptattam el az emléket, és arra ítéltem őket, hogy hangtalanul szoborrá meredve várják a megváltást?