CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR
ZARÁNDOKLÁS A CÉDRUSOKHOZ LIBANONBAN, 1907

KT_043051

ZARÁNDOKLÁS A CÉDRUSOKHOZ LIBANONBAN

Monológ I.

Libanoni este volt. Isten cédruserdejében voltam a messziről jött zarándokokkal, a leghatalmasabb cédrusfák tövében.
Mindig furcsa idegenkedéssel szemléltem a zarándokokat. Sosem értettem, miért hiszik azt, hogy az élet rejtélyei csak egy komplikált nehéz próbatételek, számtalan kilométernyi utazás során ismerhetők meg. Azon az estén rituális tánccal fogadtuk őket. Hófehér görög tógámban magam voltam a megtestesült jóság. Megtanítottam a többieket mindenre, hogyan viseljék a fehér tógát, hogyan táncoljanak könnyedén, mezítláb a nők csoportjában, hogyan kövessék a hajló füvek közt az ösvényt. A legnagyobb ikercédrus köré álltunk, megfogtuk egymás kezét és az égig érő fa körül táncoltunk egészen addig, amíg kék párába burkolózott a fa teste, s mi úsztunk a környező dombok mögül áradó fényárban. Fehér izzásban tündököltünk, mint ellobbanó pihetollak. A föld elpirult talpunk alatt. Kígyózva imbolyogtunk a zarándokok szeme előtt: lány- lány után hatalmas táncban a gigászi cédrus körül. Fényes lett minden és újjászülettünk. Mi tartottuk a világ pilléreit- mi őriztük a hegyek fölé nőtt fát az örökkévalóságnak. Akkor még azt hittük, gyönyörű napok várnak ránk. Tánc közben elfelejtettem mindent: azt, hogy egész gyermekkoromban nyomorogva éltünk, hogy belefulladtak gyermekeim a Szajnába, hogy öngyilkos lett a férjem.

Azon az estén egy Baalbekből jött zarándoktól kaptam egy sálat. Egészen hosszú volt és fehér, miniatűr képek sorakoztak a két végén: rajta volt az Olajfák hegye, a baalbeki áldozati kő, az élet fája és az ikercédrus: a mi rituálénk alatt festette rá a zarándok. Soha nem váltam meg a sáltól, úgy éreztem, sugárzik belőle a libanoni cédrus ereje, illata. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer majd ez a sál lesz, ami megfojt.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL