PÓR BERTALAN
A CSALÁD, 1909-1910
KT_043007
CSALÁD
Na, Mama! Csak oda tetszett ülni a képhez. Tetszik tudni, a Mama nélkül nem lett volna ugyanolyan. Tudom, tudom, már nyolcvanhét évesnek tetszik lenni, szép kor az! Hát bizony, repül az idő! Az élet meg megy tovább! Elhull a virág, eliramlik az élet, mi? Persze a néni örökifjú! Mondjuk igazán nem azért mondom, de használjuk ki az időt, amíg együtt vagyunk, nem igaz?
…Hogy én ki vagyok? Csak tetszik emlékezni! Bélus vagyok, az unokaöccse. Tetszik tudni, az Irén fia.
Jolán néni, ne tessék beszélgetni a Margit mamával, így nem tudok festeni! Inkább nézzenek rám, én persze nem vagyok olyan szép, engem általában senki nem akar lefesteni, de hát most ez mindegy is..
Józsi bácsi, jobb is, hogy ki tetszett venni a pipáját a szájából, fessen mutat így – na meg milyen lenne már, ha az unokái csak erre emlékeznének majd a bácsiból.
Anyu, Apu, igazán, mosolyogjanak már! Csak nem gondolják, hogy jól mutat az összeráncolt szemöldökük!
Anyu, elég, ha számlákat csak holnap beszéljük meg?
Apuska, a feje belelóg a Déditől örökölt festménybe. Tán azt is belerakjam a képbe?
Ernőke, miért nézel rám úgy, mintha megpofoztak volna? Tudom, hogy félbe kellett emiatt szakítanod a vonatozást, de mindjárt folytathatod!
Jenőke, te meg ne vágj ilyen érdektelen ábrázatot. Nézz úgy, mint egy illedelmes, aranyos kisfiú!
Kérem, mindannyian úgy tetszenek rám nézni, mintha meggyilkoltam volna valakit. Hogy fog ez kinézni? Hát ezt nem akarják majd kirakni a nappaliban!
Hát jó! Majd meglátják, milyen képet fogok festeni! Csak készüljön el, meglátják, nem lesz benne köszönet!
