PÓR BERTALAN
A CSALÁD, 1909-1910

KT_042938

KICSI TOM

Csak az lehet nagy művész, akinek tragédiák történnek az életében – hallotta mindig Kicsi Tom. Nem lehetsz különösen tehetséges, nem ismerhetnek el téged, ha nem ért téged akkora megrázkódtatás, amekkorába másnak a háza is beleremegett volna, te mégis fel tudod dolgozni! – mondták neki.
És valóban, ahogy Kicsi Tom a hegedűjén gyakorolt, a játék hamisnak, érzelemmentesnek hatott. A húrok inkább elpattantak, minthogy engedelmeskedtek volna a vonónak.
Kicsi Tom katasztrófára vágyott. Zűrre, haragra és kínra. És halálra. Hogy ő is nagy lehessen, hogy egy tragikus sorsú művésznek bélyegezzék. Hogy szánják és imádják.
Olyan családot akart, amilyet egy képen látott. Ahol mindenki szomorú, érdektelen vagy haragos. Ha egyszer ilyen családja lesz, majd elismerik, vallotta.
De az évek múlásával csak nem akart bekövetkezni a mindent megváltoztató fordulat – a csapás, amitől művész lesz. Szeretett volna a képben élni, esténként ezért fohászkodott. Végül úgy döntött, hogy ha magától nem jön létre a képen látott hangulat a családján belül, akkor neki kell megteremtenie azt.
Mindent megtett hát, hogy a családja hasonlítson a képen látható alakokra: a szüleit egymás ellen uszította, a testvéreit minden nap bántalmazta, eldugta a nagymamája műfogsorát, a nagypapája olvasószemüvegével együtt, és minden találkozás alkalmával megfélemlítette az unokatestvéreit.
Kicsi Tom úgy érezte, a „zűrös családi háttér” el is készült. Következhetett a hegedűpróba.
Először egy könnyű, gyors dallamot, majd egy lassú, édes–komor darabot játszott el. Érezte a javulást, de még nem volt elég jó egy igazi művészhez.
Nem volt elég a családját bosszantani.
Az osztály legverekedősebb fiújává változott hát, hogy mindenki megutálja, és kipipálhassa a „gyerekkorában sem értették meg a társai” rubrikát az elérendő katasztrófák listáján.
Pár horzsolással és intővel később ismét eljátszotta a próbadallamokat. De minden várakozása ellenére a fejlődés nem következett be. Mit ronthatott el? Mi nem elég katasztrofális?
Elkeseredett. Úgy látszik, csinálhat ő akármit, nem lesz nagy művész.
Így hát duzzogva kibékítette a szüleit, visszaadta a nagyszüleinek a rég elvesztett (azóta már pótolt) tárgyaikat, csokit vett a testvéreinek és unokatestvéreinek.
Azon a délutánon mondták meg neki a szülei, hogy a nagypapa beteg, és nem biztos, hogy ki fogja bírni karácsonyig.
Kicsi Tom nem értette, mit nem bír ki a Papa karácsonyig de azt azért felfogta, hogy ez komoly dolog, és a betegség katasztrófaszámba mehet. A szülei arca is megijesztette.
Jónak látta ismét hegedülni egyet.
De a keze remegett. Nem tudta eljátszani a darabokat, a hangok nem akartak előjönni a hangszerből. Hiába kérte a nagyapja, hogy játsszon neki még egyszer, utoljára. Nem tudta leszorítani a hangszert, és csak fülsértő nyekergés tellett tőle.
A nagyapa szomorúan tekintett unokájára, és halkan megjegyezte neki a bajsza alatt:
– Olyan kevésszer hallottalak mostanában gyakorolni. Mindig a rosszaságon járt az eszed. Így sosem leszel nagy művész!..

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL