KT_042914

TIZENNEGYEDIK SZÍN

“Hóval és jéggel borított hegyes, fátalan vidék. A nap, mint veres, sugártalan golyó áll ködfoszlányok között.” (M.I.)

Ádám elhízott, már jóval 90 felett. Az arca? Nem tudom, gondolom már rég elveszítette. Keveset beszél: sokat látott. Látni akart. Könyvekre állva mindig messzebbre lát az Ember.

A táj adott a szavak nem, azokkal festek én, akarok még vérszínűt, mint a mérges alkonyat, és akkor mindig írnék, de nekem csak a fakópiros van. És abból se sok. Hát így nem lehet. Hideg van, mert fázom. Hiszen, hogy fázhatsz, veled van, ott van mögötted és téged néz. És csak téged néz. Lát is. ×× Fény ××

Nem fordulok meg, csak vagyok, nem sokáig, inkább sokszor keveset. Nem teszem meg: már rég csak követem az eseményeket, ha úgy tetszik, asszisztálok a saját életemhez. De ha csak a mellékszereplő vagyok a filmben, akkor ki lesz a hollywood-i sztár, aki majd a sok pénzt hozza? Erre még nem gondoltam. Nem baj, a rendező úgyis tudja, mit csinál. Legfeljebb, ez majd egy alacsony költségvetéses film lesz, azok is lehetnek jók, nem? ×× Csönd van ××

És nekem kéne színt vinnem az egészbe, mert nélkülem üres az egész? Nélkülem minden csak fehér, az én vörösvértesteimtől ég minden! Nem is csoda majd ötmillió csordogál belőlük rossz ereimben. A héten tanultam! Mondjuk, jó lenne, ha nem felejteném el péntekig. Akkor úgyis kitörlök mindent: a péntek a felejtés napja. Néha már a csütörtök is. De ez szerintem teljesen rendben van, valamitől gyorsan kell folynia annak a sokmillió – na, mondd már, hogyishívják? Nem hiszem el, pedig még nincs is péntek. Még ha csütörtök lenne, azt mondom oké, de még jó szívvel is csak a hét közepén járunk. Már az elején mondtam, hogy ezt így nem lehet. Több piros kell. Egyedül kevés vagyok.

Csak meg kéne fordulni, és látnám. Meglátnám és biztos, hogy felismerném Őt. Sokszor éreztem, úgy, hogy megvan, végre itt van velem, éreztem a vonalait, simogattam, formáltam a kezeimmel, ezekkel itt- és tenyerét felfelé fordítva magyarázza: még nem száradt meg rajta teljesen a Nivea, kicsit szeles most az idő és mindig kiszárad.

×× Anyának érzem magam, óh ××
Az a baj, hogy több ember van, mint fóka. Egyedül nem tudom kiszínezni a képet. Ha ez így megy tovább, megfagyok. Már elég hideg van így is. Valamin változtatnom kéne. ×× Enyhén balra néz ×× Ez mi?! Ez a folt. Eddig nem is láttam, lehet, hogy itt se volt. (Kissé nyugtalanul lépked egyik lábáról a másikra: fél, hogy nincs egyedül.) De biztos, itt kellett lennie már az elejétől. Azt csak észrevettem volna, ha valami megváltozik. ×× Kiváncsi ××

Szemeit lassan behunyja, és megfordul.
-Lehet, hogy nem volt itt?
-Mindig itt volt, csak nem láttad. Rossz felé néztél. Ő amúgy mindig itt van.H
-Mit csinál?
-Ő adja a színt, amivel te olyan elégedetlen voltál. Azt mondják volt egy Fia is, de már nem él.
-Ismerem őt?
-Régen ismerted.
-Minden kopár.
-Tudom. Itt csak mi vagyunk. Te, meg én, meg ő. Nincsenek díszletek, az csak elvonná a figyelmet.
-Unatkozom.
-Szokd meg: a Paradicsomban vagy!