LOSSONCZY TAMÁS
TISZTÍTÓ NAGY VIHAR, 1961
KT_042905
TISZTÍTÓ NAGY VIHAR
Langyos őszi éjszakákon
Pirosat és kéket látok,
Valami nagy csodát várok,
De semmit nem kapok.
Dermed az éj, jön a vihar,
Megfeszül a horgas ina,
Keservesen sír a fia,
Keservesen sírok én…
Csend a percben, zaj a napban,
Lopakodik hozzám halkan,
S marja testem, mint a farkas,
Lázít, lázban ég.
S hirtelen markolom kardom,
Megvívom a saját harcom,
Hallatom a saját hangom,
Legyőzöm őt végre én.
Fellázadok zsarnok ellen,
Még akkor is, ha úgy kerget,
Mint a földet a kék egek,
S tenyere megtalál.
Fájó sebből csurog vérem,
Mégse félek, mégse félek,
Tudom, most igazán élek,
Mostmár nincs megállj!
Remeg a föld a tusába,
Szakad a föld minden fája,
Zúg a térkép négy égtája,
Vér csurog nők haján.
Úgy ölök, mint a gyilkosok,
Kezem más vérétől koszos,
Váramon gyászzászló lobog,
Zendülést hirdetek.
Pengeéleken táncolok,
Ki utamban: elgázolom,
Testem mámorban tántorog,
De itt bent fáj…
S felsegítem, kit gyaláztam,
Tegnap még én is ott álltam,
S mai dobogómra vágytam,
S lám: zsarnok vagyok.
Lázadok hát én is velük,
Velük, nem pedig ellenük,
Felemelem kókadt fejük,
S miénk a világ…
Vihar repít piros-kéken,
Átrepít a zúgó égen,
Semmi sem tarthatja féken
A tisztító, nagy vihart…
