ROSKÓ GÁBOR
NÉZZÜK, MI ÚJSÁG A VILÁGBAN, 1989
II. HELYEZETT
FORGÁCS KRISZTINA
BUDAPESTI KARINTHY FRIGYES GIMNÁZIUM
A MI DRÁGA ESZTERÜNK
– Attól tartok, elfogyott a tej.
– Nem, nem. Csak a salsa szósz mögött van.
– Nincs otthon salsa.
– Ahogy tej sem.
– Szerintem le kellett volna fordulni jobbra.
– Nem lehetett jobbra fordulni.
– Mindent lehet, csak akarni kell.
– Ezt ki mondta?
– Sztálin.
Elsuhant a kocsi mellett egy fa. Olyan gyors volt, hogy a leveleiből impresszionista műalkotás lett. (Paca.) Beverley utána fordult. Nézte egy ideig, majd halk megadással visszatért saját sávjába. A jármű tele volt. A hátsó ülésen (ebben a sorrendben) Napóleon, a prérifarkas, egy komor tengerész, egy piros teáskanna, és az ördög foglaltak helyet. Mind egyszerre beszéltek.
– Ha én rózsa volnék…
– Nem csak egyszer nyílnék…
– Vizet áraszt…
– Ez nem az.
– Virág van benne, nem?
– Tudjátok, ki énekelte ezt mindig?
– Igen. Tudjuk.
Megint hallgattak. Beverley emlékezett, a többiek pedig tiszteletben tartották. Napóleon egy kazettát szorongatott mióta elindultak. Állítólag dokumentumfilm volt a spanyol náthától. De igazából akármi lehetett. A tengerész összevonta szemöldökét, ami úgy tudott hullámozni, mint az óceán egy szeles napon. Kalapja előre meredt a sötét útra. Az ördög dúdolt valamit. A teáskanna nem mozdult.
– Mikor érünk oda?
– Ezt pontosan akkor tudom majd megmondani, ha eldöntöttük, hogy hova megyünk.
Beverley a fékre lépett, a mögötte haladó sofőr kivehetően próbálta elhelyezni édesanyja karrierútját. Hátra fordult az utasokhoz.
– Add ide azt.
– Azt hittem, te vezetsz.
A kocsi az út szélén vesztegelt egy ideig. Beverley a szélvédőn ült, szájából füst szállt az ég fele. A csillagokat kereste.
– Ott kellene lenniük, nem?
– Ott vannak. Ott van mind.
Beverley nem volt benne egészen biztos, hogy nem látja őket. De elszántságát a magyar utak kiegyengették, és már semmiben sem volt egészen biztos (de még félig sem). Napóleon a hátsó ülésen malmozott az ujjaival. A kazetta az ölében feküdt. A tengerész csak meredt előre, az ördög akkor már énekelt is. A teáskanna nem mozdult.
– Miért vagyunk itt?
– Hogy megkeresse azt a spinét.
– Ami nem megy, azt nem kell erőltetni..
– És ezt ki mondta?
– Sztálin.
Beverley hátradőlt. Derekát nyomta az ablaktörlő. A régi kapcsolataira emlékeztette. De lehet csak azért, mert mindenben az elmúltat vélte felfedezni.
– A Nap olyan messze van, hogy a fénye csak 8 perc múlva ér el idáig. Akkor valójában a naplemente is előbb van?
– Átverés. Minden átverés.
A kocsiba beült a jellegzetes füst is, és velük utazott tovább. Napóleon az ablakon bámult kifele, a tengerész a fejéből, az ördög most nem énekelt, a teáskanna meg alighanem elaludt. Csönd volt, csak Beverley beszélt halkan, mintha csak magának mondaná.
Részlet egy cikkből:
Az M7-es levezető szakaszán baleset történt. 5 kocsi ütközött, mikor egy azonosítatlan amerikai nő szembe ment a forgalommal. A tragédiában 12 ember vesztette életét.
Összehajtom az újságot, és leteszem a kis asztalra.
– Mennyi idióta.
Felkelek, és zsebre teszem a slusszkulcsot.
– Inkább nézzük, mi újság a világban.
