ROSKÓ GÁBOR
NÉZZÜK, MI ÚJSÁG A VILÁGBAN, 1989
KT_042821
NÉZZÜK MI ÚJSÁG A VILÁGBAN
Engedje meg, mélyen tisztelt Olvasóm, hogy egy távoli vidékre kalauzoljam. Ne tessék megijedni kérem, térben nem repülünk messzire. Maradhatunk itt, vagy ha kedve tartja a világ másik felére utazunk, mert úti célunk ott van mindenhol, még sincs sehol.
Látja? Ahol zápor utáni nedves illat úszik a hegyek között, ott ül a Kapitány. Szigorúan tekint a fák felé. Nem a lombok lágy suhogása, és nem is az alattuk tollászkodó récék tették komorrá. A tó mellett kavargó, kattogó porfelhőre mered. A Fene közeledik.
– Üdvözlöm, drága Kapitány úr – szavait kaján mosoly keretezi.
– Nincs kedvem a játékaidhoz. Halljam mondandód, aztán hagyj békét nekem.
– Ugyan, kérem ne bánjon velem ilyen durván. Élvezi a szellőt?
– Ne tedd próbára türelmem!
– Jól van, jól van – a Fene kissé előre hajol, majd színpadias mozdulatokkal folytatja – a mi nap gondolkodtam, és arra jutottam, hogy a dicső műre ráférne némi, hogy is mondjam… felfrissülés. Tudja, özönvíz mondjuk.
Kapitány homlokára mély barázdákat rajzol a feldúltság, de higgadtan válaszol:
– Miért kéne hallgatnom rád?
– Az emberiség hanyatlik.
– Ez tán nem okoz neked örömet?
– Mindennél nagyobb gyönyör látnom a bűn diadalát, de meguntam. Mi élvezetet nyújt, ha penész rágta kenyérbe oltok romlást?
– Teremtésem célja nem a te szórakoztatásod.
– Nem hunyhat szemet a hálátlan faj háborúi felett!
– Legyen az én gondom, hogyan bánok gyermekeimmel. Megkaptad a lehetőséget, hogy kiéld hitvány vágyaid, de te mohó voltál. Most van merszed követelőzni?
– Tegyük félre az ősi vitát! Fontos erény a mértékletesség, már belátom, hiszen a fény sem ragyoghat árnyéka nélkül. Ha egykor bevált, most is megtisztíthatná a Földet.
Hátradől székén Kapitány, majd egészen halkan lehel egyetlen szót: Legyen. A Fene elégedetten nyúl zsákjáért, és egy vörös edényt húz elő. Teáskanna formájú, ám ez nem közönséges tárgy.
– Bátorkodtam elhozni az eszközt. Rég használtuk, a por vastagon megtelepedett rajta, de a célnak megfelel.
– Állj! – mielőtt elindulna az özönvíz, a Fene ujjai megállnak a csap peremén, és meglepetten néz a hang irányába – Kapitányom hallgasson meg engem is!
Kapitány szája sarkában egy mosoly halvány foszlánya jelenik meg. Szívélyesen szól a látogatóhoz:
– Hűséges Mihályom, az utolsó pillanatban érkeztél.
– Elnézést kérek modoromért, de nem hagyhatom, hogy ok nélkül pusztuljon az emberiség, hisz a rossz mellett ott él a jó is. Atyjuknál jobban ki tudhatná? Úgy vélem megfeledkezett róla, ezért elhoztam felvételeim.
– Nincs rá szükség. Jól emlékszem mindenre.
– Akkor láthatta az összetartást, szellemi magasságot…
A Fene megvetően vág közbe:
– Nevetséges. Az ember oly keveset tud világáról, mégis istent játszik a porszem.
– Meglehet, de tudását hasznos tettekre fordítja.
– Gyilkolásra!
– Az ártatlanok nem érdemelnek büntetést mások vétkeiért.
– Azok az ártatlanok is elsüllyednek majd a mocsokban, akár munkám nélkül.
– Elég legyen! – a vitának Kapitány vet véget, majd feláll – Döntöttem.
