LOSSONCZY TAMÁS
TISZTÍTÓ NAGY VIHAR, 1961

KT_042818

TISZTÍTÓ NAGY VIHAR

Kép.
Belülről szinte széttép.
Lelkembe tipor, rálép, nem baj, ha fáj.
Szívembe szinte beleváj. Mert nem szép, de igaz.
Arcomról a grimasz csak nem tűnik el.
A vihar felkap, cibál, cipel,
És visz, és visz, és szinte már…
Jó, hogy tép, és jó, hogy fáj…
Mert a fájdalom az élet.
Ha fáj, tudod, a véred
mind a fejedbe tolul
Alul,
Mint játékok a házak, terek,
Téged dobálnak, tépnek a szelek,
A tájfun közepén minden tekereg,
Itt egy zongora, fésű, levelek,
Egy ember élete viharba zárva,
élet és halál áll, egymásra várva,
kavarog, süvít, csapdos,
és még, még felkapdos levelet, fát, fészket,
és félted
Az élted.
De itt, tudod már, nem zavar,
Úgy ölel át a zivatar.
Nem baj, hogy mit hoz a másnap,
A munkádat adják másnak, kit nyúz- kérded- , kit abajgat?
A szél húz, tép, sanyargat,
De valahogy mégis jó.. mert itt a halálban, a szélben-
Túl a valóságos léten-,
Itt tudod meg, minek élsz…
Miért fázol, miért félsz, miért gürcölsz naponta,
Egy sörözés havonta, egy kis buli néha este, jó vacsora, új kabát…
Két gyerek és hű, nahát, elfut veled életed,
számoltad az éveket, most már semmi nem zavar,
lelket tisztít a vihar.
Csak a léted fontos most,
Agyad üres, tiszta, szép…
Mit tett veled ez a kép?
Állsz a képtár közepén, állunk ketten, te meg én…
Csupa színnel, formával a kép telve…
Na de mi az értelme?

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL