KT_042815

ZÁCH KLÁRA

Hetek óta most először merészeltem tükörbe nézni, vajha ne tettem volna! Az igazság, hogy sose voltam rút, de most torz vagyok. . A nagymamám – aki persze iszonyat elfogult volt – mondotta mindig nékem: ”festeni sem lehetne szebbet nálad, leányom”. Most bizton itatná az egereket, ha meglátná, mennyire elszörnyűdtem. Megcsonkoltak, levágták az orrom, az ajkaimat, úgy, hogy a fogaim látszanak és nyolc ujjamat. Mindezt egy szeléd szerelem végett.

Pár hónappal ezelőtt történt, hogy édesapám Csák Máté mögül elpártolt Károly Róbert királyunkhoz, így én Erzsébet királyné udvarhölgye lettem. Elsőnek megtiszteltetésnek vettük, hogy az udvar falai között élhetünk, de kis idő múltán ráeszméltünk, hogy nincsen maradásunk nékünk. A király visszavette apámtól Semptét, és kezdte elvenni címeit is. Jól tudtam, apám neheztel emiatt a felségre. Azonban, én románcba elegyedtem királyném fivérével, Kázmér herceggel. Mit tehettünk egyebet? Már az első találkozásunkkor felfigyeltünk egymásra. Találkozgattunk a palota kertjében, de valaki meglesett minket, nem voltunk elég óvatosak. Iziben a királyné és a többi udvarhölgyek fülibe jutott a hír, így az egész udvarban csak az én ártatlanságomat vonták kétségbe. Mivel édesapámnak is szabad bejárása volt a palotába – szóbeszédek révén – a fülibe jutott, hogy Kázmér és én „ágytársak” vagyunk. Sajnos másnap bánatában többet hörpintett a kelleténél, üstöllést tört ragadott és elindult a palotába. Nagyon dühödt volt, mert úgy vélte megrontottak, de hiába próbáltam meggyőzni, hogy ez nem így van. Benne volt az is, hogy a király elvette címeit. Odaérve rátámadott a királyi családra, mikor azok épp reggelizni kívántak. Utólag tudomásomra jutott, hogy apám levágta a királyné négy ujját, amikor szegény pára védte a gyermekeit. Végül az alétekfogó tette ártalmatlanná szegény megboldogultat, aztán a berohanó vitézek össze-vissza vágdosták, ő pediglen belehalt a sérüléseibe. A király nem elégedett meg apám kegyetlen meggyilkolásával, eztán még összehívott egy tribunált, mely azt a szörnyű ítélkezést hozta, hogy édesapám nemzetségét harmadízileg írtsák ki. Eztán olyan borzalmak vártak a családomra, amelyet senkinek sem kívánok. Testvéremet és szolgálóját lovakhoz kötötték, és úgy gázoltatták el. Nővéremet lefejezték, férjét fogságba ejtették és gyermekeiket pediglen a rodoszi lovagok kezére adták. Engem amellett, hogy megcsonkítottak, elrettentésképp lovon hurcoltak körösleg és azt kellett kiáltanom, hogy „így jár, aki hűtlen lesz királyához”. Megalázó volt, és rettenet kínok között vergődtem.

Édesapámra mai napig nem tudok haragudni, bár őszintén megvallom, próbáltam. Végérvényesen ő csak jót akart nékem, máskülönben az alkohol okozta mámor elhomályosította az elméjét, így nem tudott józanul ítélni. Sokkal inkább hibáztolom a királyt, hisz megelégedhetett volna apám halálával is. Most nékem kell együtt élni a következményekkel, feltéve, ha így is vállalom az életet…