KT_042801

VÍZTÖMEG ÉS LÁNGNYELVEK

Víztömeg és lángnyelvek

I. Az elnyomott érzések elegyét, dühöt, fájdalmat és félelmet a hatalom fonala szőtte át, ereje béklyózta meg, de bármi hatalmas a rettegés, a vágyat nem tartóztathatja soká. Mert ha a harag és a félelem a kínnal vegyül, robbanó tinktúrát, minden fojtó szálat szaggató bátorságot szül.
És akkor mikor a legszárazabb, legperzseltebb a föld, a cseppnyi kék tó tengerré nő, s dühében kitörő dagállyal árasztja el a vörösen izzó partot. Hömpölyögve ontja, fullasztja a lángokat, s fellélegzik végre, egyetlen pillanatra, mielőtt az életre kelt s ezáltal haldokló hullámtömeg, utolsó harcoló cseppje is el nem elpárolog.
De ez csak a nyári zápor volt, előfutár, mert a pára összegyűlik a felhőben és a dörgő vihar még csak eztán jön, a következő minden elnyomást, kiszolgáltatottságot, bizonytalanságot elsöprő és szomjúságot enyhítő hullám.

II. A színek vándorlása
(Rétegek, szálak, színek, formák, fények, árnyék, kiinduló pont, találkozás, örvény, pusztulás, rendszertelenné bomló káosz, hanyatlás.
Megújulás.)
A tűz és vas birodalmában, feltörő izzó lángok és füst uralkodnak. Monumentális gépezetek zörögnek, a szabályos alakzatok sanyargatják az organikus lényeket, mert a kovácsolt formák nem szeretik a szabálytalanságot, nem tűrik meg a színek vegyülését, birtokolni akarnak mindent. A lények szabadságra vágynak, fényre, fuldokolnak a füstben és porban mi virágzó földjeik után maradt. Ezért a színek a víztől várnak enyhülést, s feléje indulnak, de az alakzatok nem eresztik el őket, ha a lények elmennek nem lesz kin uralkodniuk. Vassal és kötéllel tartóztatják őket a tenger határán, de a fém a vízben berozsdásodik, és lassanként elkorhad.
Időről időre fogytak az alakzatok míg végül egy nap örökre elmentek. A színek hazatértek de megkoptak, és égető sebeik sokáig nem feledtetik velük a zsarnok idomokat.