GULÁCSY LAJOS
VARÁZSLÓ KERTJE, 1906-1907

KT_042604

A MI SZERELMÜNK TÖRTÉNETE

A szüleim mindig azt hitték, én is arra vágyom, amire ők. Tökéletes férj, család. Számukra a boldogság csak a külsőségekben rejlett. Én még képes voltam hinni az igaz szerelemben. Sokszor szerettem csak sétálgatni az erdőben és a gondolataimba mélyedni. Ilyenkor egy kis időre elszakadhattam a külvilágtól. Szerintem mindenkinek hinnie kéne a csodákban és a valódi szerelemben nem pedig a társadalmi elvárásokat követni. Épp ezen, rágódtam egyik nap az erdőben.

– Úgy látom, nem én vagyok az egyetlen, aki ide jár gondolkodni. – szólalt meg hírtelen egy mély, férfihang mellettem és mikor felé fordítottam a fejem nem hittem a szememnek.

Ragyogott. Magas volt, széles vállai teljes árnyékot vettettek rám és csillogó barna szemeibe teljesen elvesztem. Annyira mesébe illő férfi volt. Egész életemben el tudtam volna merengni a látványán.

– Sokszor legszívesebben elfutnék ennek az erdőnek a legmélyére és sosem térnék vissza.

Miközben beszélt a hangjának rezgése teljesen átjárta a testemet és még jobban elvarázsolt. Nem tudtam mennyi ideje bámulhatom, de idejét éreztem annak, hogy megszólaljak.

– Ez egy jó hely a gondolatok tisztítására. – mosolyogtam rá.

– Nem tudtam, hogy másnak is kedvence ez a hely. – mondta.

– Számomra inkább egy menedék. – válaszoltam.

– Úgy tudom ez nem akármilyen erdő. Elvileg egy varázsló teremtette az olyan szerelmesek számára, akiket a társadalom kitaszított, mert vállalni merték igaz szerelmüket. Hesper volt a neve és rajongott a szerelemért. Egész életében azt kereste, de sosem találta meg. Ezért teremtette ezt az erdőt, hogy más ne érezze magát olyan magányosnak, mint ahogy ő egész életében. – miközben mesélt én továbbra is csak bámultam.

– Valahogy mindig éreztem mikor ide jöttem, hogy valami varázslatos van ebben a helyben. – igyekeztem minél értelmesebben válaszolni a mondatára. Annyira zavarban voltam mellette.

– Abban reménykedem minden nap, hogy talán ma megtalálom én is az igaz szerelmet. –mosolygott.

Egészen hajnalig beszélgettünk. Elmeséltük az egész életünket egymásnak. Másnap szintén elmentem és megint találkoztunk. Így ment ez hetekig, hónapokig.

– Ez az erdő tényleg varázserővel bír. – fordult felém mikor megálltunk egy hatalmas fa mellett.

– Miért mondod ezt?

– Mert amióta itt vagyunk, azt érzem, megtaláltam a szerelmet.

A szívem hevesebben kezdett verni. Percekig mélyen néztünk egymás szemébe, majd megcsókolt. Megható és váratlan volt. Éreztem, hogy felhőtlenül szerelmes vagyok.

De ami a legérdekesebb az egész szerelmi történetben…

Soha nem tudtuk meg egymás nevét. Nevetségesen hangzik, igaz? Lehet. De így volt.

Így igazán miénk ez a történet.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL