KÖRÖSFŐI KRIESCH ALADÁR
ZÁCH KLÁRA I, 1911

KT_042514

CÍM NÉLKÜL

Halit szultán hitvese. Mehmet, Gürbey, Engin, Bajazid és Tolga herceg, valamint Pelin szultána édesanyja. Az oszmán birodalom úrnője. Hogy ki is vagyok én? Hamarosan megtudod…

1856. május 16-án születtem Magyarországon egy piciny faluban, minek létezéséről senki sem tudott. Édesanyám kiskoromban elhunyt, egyetlen testvéremet, Fatmát apánk kiházasította 14 évesen. Egyedül maradtam édesapámmal, aki néha rosszabb napján úgy megütött, hogy orromból úgy csobogott a vér, mint a házunk melletti patak. Ekkor elhatároztam, hogy világgá megyek. Heteket, hónapokat sétáltam étlen, szomjan. Megpihentem egy erdő közepén, és reméltem, hogy felébredésem után egy varázslatos világban találom majd magam, ahol boldog lehetek. Oly mélyen aludtam, hogy észre sem vettem hol vagyok. Egy hajó aljában, a világ végéhez közeledve gondoltam csak bele, hogy milyen veszélyben vagyok. Nagy hajókürtre lettem figyelmes, és számomra ismeretlen nyelven beszélő emberek beszélgetésére. Kik ők? Vajon megölnek, vagy életben hagynak? Ezek a mondatok jártak a fejemben. Aztán láncra verve vittek minket egy piacra. Szép ruhákat, élelmet és szállást adtak. Hetek múlva két jó kinézésű férfi jött oda, és adott pénzt a fogva tartónknak. Elvittek… Nagyon féltünk a lányokkal. Egy hatalmas palotához értünk, ahol egy ismeretlen hölgy beszélte a nyelvünket. Pontosan 3 hónapba telt, amire megtanultam a mára már ismert török nyelvet. Egy varázslatos estén megmosdattak és arannyal teli szobába kísértek, ahol táncolnom kellett. Elgondolkoztam, hogy milyen is lehet egy ilyen szobában lakni. Ez maga a mennyország. Aztán csend lett, meghajolva vártuk, hogy kit fog választani a szultán. Forró, selymes kéz érintette meg az arcom, a szívem egyszerre megállt és hevesen kezdett el verni. Mesébe illő gyönyörű ruhámban, kezdtem rázni a csípőmet. Megkaptam a kék kendőt, aminek a jelentése az volt, hogy egy éjszakát tölthetek vele. Lázasan készültem, kicsinosítottam magam, hiszen tudtam, hogy nagy a tét. Eljött hát az éjszaka… a szultánhoz vezető úton, úgy kísértek, mint egy Szultánát. Beléptem hát a szobába, ahol az uralkodó várt. Gyengéden hozzám ért és lesegítette rólam a ruhát. Érintése oly forró és gyengéd volt, mint a nap sugarai egy nyári délután.

Varázslatosabbnál, varázslatosabb versekkel rabolta el a szívemet. Egy reggelen borzasztóan éreztem magam, hányinger és szédülés kergetett az őrületbe. Orvost hivatott és kiderült, hogy várandós vagyok. Hatalmas öröm kapta el az uralkodót és azonnal egy lakosztályt rendeztetett be nekem. Teltek az évek és akkora már a 6. gyermekét vártam. A szultán első feleségével vívott harcom egyre csak erősödött. Oly annyira nőtt a hatalmam, hogy minden fontos személyt magam mögé taszítottam. Úgy gondoltam, nincs ennél feljebb. Mégis van, feleségül vett. A palotának egyetlen úrnője lettem.

A nevem Meryem szultána.  Magyarországon született, szegény kislány, kinek életéről mások álmodni sem mernek. Ez az én életem, történetem.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL