PAIZS LÁSZLÓ: A TRÓNÖRÖKÖS PÁRT MEGGYILKOLTÁK, 1970

KT03_050132

A TRÓNÖRÖKÖS PÁRT MEGGYILKOLTÁK

Gyermekkoromban mindig úgy hittem, a gesztenye télen terem. Persze csak a szelídgesztenye, hiszen a közönséges vadgesztenyéről mindenki tudta, hogy októberben hull a földre. A szelídgesztenye viszont teljesen más volt, az nem termett meg akárhol, azt venni kellett. Egy ideig azt gondoltam, a kettő egy és ugyanaz. Az udvarunkon ültetett vadgesztenyefát anyám a magvai miatt tartotta, melyeket kifőzve ruha mosásnál használt, vagy frissen összepépesítve a kéreggel és más növényekkel apám aranyerét kenegette vele. Egy őszi délutánon anyám mosni készült, én meg marokkal szedtem neki a hideg kőre hullt gesztenyéket. Néhányat tüskés burkából tapostam ki, nadrágom zsebébe gyűrve kis púpok rajzolódtak belőlük. Bevittem őket anyámnak, csak úgy zúdítottam a kopott fazékba. Egy azonban a zsebemben ragadt, pont a csücskébe szorult. Nehezen, de kilöktem, kezemben szorongatva leültem az udvaron. Úgy néztem, mintha sosem láttam volna a fényes, barna héját. Végig simítottam világos köldökfoltján. Szerettem a téli sült gesztenyét, s azt gondoltam, az őszi sem lehet rosszabb. A bátyám kétszer hánytatott meg, mire a gyomorgörcsöm enyhült egy keveset. Ölbe kapott, bevitt a házba, és az ágyra ültetett. Elfehéredett fejemet keze közé fogta, erősen összenyomta húsos arcomat, nem engedte eldőlni, a szemembe nézve magyarázta, hogy a téli gesztenye még csak rokonságban sem áll ezzel az őszi gesztenyével, ilyet többet ne csináljak, vesz majd ő nekem abból a sültből, majd ha árulni kezdik a temető előtt.
A bátyám betartotta az ígéretét, lölkök napján, mikor este haza ért, a hidegtől kipirosodott kezében ott szorongatta a szinte teljesen kihűlt gesztenyét. Nagyon sietett vele, mert mégis melegen a legjobb az íze, miután kihűl kissé rágós lesz a húsa, s bontani sem lehet olyan finoman már. Az arcát is kicsípte a hideg, füst szagát árasztotta, ahogyan leguggolt elém, és kedvesen felém nyújtotta a gesztenyét. Tölcsér alakú újságpapírba volt csomagolva, ami összegyűrődött és hullámos lett kezének izzadtságától. Én akkor még nem tudtam olvasni, de a bátyám elmondta, hogy ez a tölcsér egy nagyon régi Pesti Hírlap oldalából készült, nem is érti, honnan kerülhetett elő. Mikor megkérdeztem, mik azok a vastag betűk középen, felolvasta: A trónörökös párt meggyilkolták. Fogalmam sem volt, ki az a Trónörököspárt, de fontos lehetett, ha minden tölcsérre ezt írták fel.
Többé nem ettem vadgesztenyét, helyette gyűjteni kezdtem őket, ha a parkban voltam. Nem anyámnak, hanem csak úgy, vékony és hegyes ágakat szurkáltam beléjük, sündisznókat készítettem. De el kellett dobálnom mind, mikor a bátyám egyszer meglátott. Késő délután volt, én észre sem vettem őt, csak két ölelkező alakot láttam a tér másik végében. Mérges volt rám, mögötte egy nála alacsonyabb fiú jött, aki nem értette, miért kiabál velem a bátyám. Mindhárman elsétáltunk a temetőig, és kaptam egy adag újságpapírba göngyölt gesztenyét. Már majdnem teljesen besötétedett, de én félhangosan kiolvastam a Pesti Hírlap és A trónörökös párt meggyilkolták betűit. Hazafelé tartottunk, mikor a félhomályból idősebb fiúk szaladtak elő, és a bátyámra vetették magukat. Ütötték, rúgták, kiabáltak. Velem nem törődtek, így csak álltam a fagyos levegőtől bénultan, a forró gesztenyétől elégett ujjakkal. Néztem a bátyámat, aztán a földön heverő, kiszakadt tölcsért, melyből kigurult szenes gesztenyék olyanok voltak pattogzott, égnek álló, szőrös héjukkal, mint valami kövér szarvasbogarak, akik rossz irányba menekülnek.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL