LIGETI MIKLÓS
SZERELEM („CSÓK”), 1901
KT03_050129
A SZERELEM TUDOMÁNYOSAN MEGKÖZELÍTVE
Hősszerelmes főhősünk fejét vakarva ül a sziklán erősen azon gondolkozva, hogy szerethetett bele első látásra egy sellőbe, akinek vízből kilógó csillogó uszonyát még látja, ha a horizontra szegezi szemét. A távolban, ott, ahol az ég és az óceán találkozik, szeme nem csak a lebukó napot, de a közös jövő reményét is megcsillanni látja a fénysugarakkal. Bizony, hiszen mélységesen szerelmes és nem fogja még fel, ez a lány csupán egy múló ajándék volt, amit kapott az élettől.
A szenvedélyes szerelem az agynak ugyanahhoz a területéhez kötődik, mint ahol a jutalmazás gyökerezik – ugyanaz a terület, amely akkor aktív, amikor az emberek például kokaint szívnak. Így talán megérthetjük szegény, nyomorult főhősünket, aki kábult állapotában még nem tud tisztán gondolkodni és felfogni, hogy a másik fél, aki iránt szerelemet érez, már messze jár.
0.13 másodperc. Ennyi kellett főhősünknek, hogy agya eldöntse vonzónak találja a sellő lányt és utána csak pár másodperc, hogy 12 agyi régió minél több olyan neurotranszmittert szabadítson fel, amik boldogságot, eufóriát, vágyat, izgalmat és elköteleződést idéznek elő benne, egyszóval szerelmet.
Kegyetlen az agy, az élet, az evolúció.
Ugyanis testünk és agyunk, mielőtt mi arra tudatosan rájöhetnénk már megérzi, ha a velünk szemben álló ember a mi génjeinkkel tökéletes párt alkotna és így életképes utódokat hoznánk létre. Az egymásértmeghalás, teazenyéménatied, együttörökélet mind olyan tévképzet, amit agyunk a megfelelő kémiai anyag felszabadításával szabadít rá elménkre, hogy biztosítja az emberi faj fennmaradását. Manipulál az ösztön. Mi meg csak okoskodunk, szeretünk, ki vagyunk szolgáltatva limbikus agyunknak, aki, ha elég erős genetikai párt talált elveszi a kontrollt agykérgünktől a mérlegelés, döntéshozás és megfontolás felett. Mi pedig állatokká leszünk és ráugrunk áldozatunkra.
Meglátta a lányt és ereiben mintha folyékony, arany boldogság úszott volna szét. Mikor az rámosolygott eszét vesztette és agya olyan lassan működött, mintha mézédes cukormázzal próbálnák olajozni.
Túl erős a vágy, dopamin kellett neki. Figyelmeztet bennünket, várjuk a díjunkra. A szerelem kialakulásáért felelős agyrendszer megegyezik az agy megjutalmazó rendszerével. Aztán jön az adrenalint, amitől reszketni kezdünk, igazi bolonddá válunk. Elveszítjük az étvágyunkat és folyton izzad a tenyerünk. Kábítószer. Egyre jobb, minél inkább nem vagyunk magunknál. Nem tudunk leállni.
Elcsattan a csók. Főszereplőnk a lány nedves hajába túr, úgy szorítja, hogy többé el sem akarja engedni. Ő az övé, mert csak ketten egészek. Már nem egy, hanem kettő perspektívából látja ezt a világot és hirtelen minden jobban csillog, új értelmet nyer, mert ő ott van a karjában, ajkát ajkára nyomja, érzi illatát, ismeri nevetésének hangját, szemében a zöld kis pöttyöket és ő most már nem egyek, hanem kettő és a kettő az stabil, az szép az páros.
Szinapszisaiban már zúdul az oxitocin, amely az ölelkezés és a csók mellékhatása és a hosszú távú elköteleződést segít kialakítani. De szegény férfi, kinek oxitocin szintje lassan, randizás közben nő, de véletlenül sem orgazmuskor (ellentétesen a szenvedélyes nőkkel), így véglegesen szerelembe esik, mikor elköteleződik. Agya deaktiválja az amigdalát és gátolja a középső temporális kérget, nem tud félelmet, negatív érzelmeket érezni. Vak lesz és észre sem veszi, hogy a sellőlány már kicsúszott kezei közül vissza a hűs, mély és végtelen óceánba és ő már csak a levegőt szorongatja, mintha az élete múlna rajta.
