LIGETI MIKLÓS
SZERELEM („CSÓK”), 1901

KT03_050111

A CSÓK

– Akkor most hogy?
– Így.
– Szóval föléd hajolok…
– Igen, leülsz és fölém hajolsz. Azt hittem, elég világosak voltak az instrukcióim.
– De tudod, nekem ez az első…
– Mindent el kell egyszer kezdeni. Támaszkodj meg, még a végén rám esel! És próbáld meg nyál nélkül.
– Igyekszem, de az orvosok azt mondták, a túlzott nyáltermelés egy kondíció.
– Már a sokadik. Komplexust nem akarsz? Vagy valami izmust?
– Van az is. Akarod látni?
– Jesszusom, nem! Koncentrálj!
– Szóval hajolok.
– Szóval hajolsz. …Megálltál.
– Kell… izé, na, cuppannia? Meg a hangok, szoktak lenni hangok, nem?
– Úgy csinálod, ahogy tudod, ez nem az Animal Planet, nem kell szarvasbőgés. …Bár azért örülnék, ha jó lenne. Nem nyálas, és legalább szép legyen. Légy szíves.
– Rendben, akkor hajolok…

– Most mi van?
– Tüsszentenem kell. Mi van, ha rád tüsszentek?
– Akkor megsértődöm. Még valami?
– Kiszáradt a szám. Zsírozhatom? Meg szeretnék bevenni egy Orbitot is, ha… lehet…
– Reggel óta rágod az Orbitot, már azt várom, mikor kezdesz Domestosszal fogat mosni. Jó, vegyél, meg zsírozzál, mit bánom én. De nehogy aztán a számba ejtsd a rágót!
– Nem fogom. Köszi!
– Azért igyekezhetnél, lassan felfekvést kapok itt. Kinek a mocskos fantáziája volt ez?
– …Bocsánat. Most már hajolok.
– Várj, viszketek. Tavaly tél óta elvileg poloskák vannak itt, remélem, nem azok csipkednek…
– Poloskák? Ezt eddig nem mondtad!
– Ne kezdd megint az izmusoddal!
– Ez allergia!
– Csak hajoljál!
– De folyik az orrom!
– Akkor fújd ki! Megőrülök.
– Oké, kész vagyok! Mehet?
– Végre!

– Megálltál. Miért álltál meg?
– Éhes vagyok. Mikor tartunk szünetet?
– Most. Menjél, tartsál szünetet, ne is érdekeljen, hogy itt vagyok.
– Szuper, köszi!
A lány felült, és két kézzel a hajába túrt. Hiba volt Lacikát megkérnie, hogy segítsen leforgatni a portfoliófilmjét; így sosem fog bejutni az egyetemre.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL