MOLNÁR SÁNDOR
SÁRKÁNYÖLŐ, 1966

KT03_042906

BORDERLINE

A határon áll egy torony. A toronyban egy lány. A lányt egy rémes sárkány tartja fogva.
A határ: Én vagyok. A lány: Én vagyok. A sárkány…Én vagyok.
A napjaim azonban egyáltalán nem hasonlatosak a tündérmesékhez.
Csapongok a poklot és a mennyt összekötő folyosó kristályrácsain.
Érzelemtől érzelemig sprintelek. A sebesség: 299 792 458 gondolat/s.
A tükör egy skizofrén rovar. Ma pillangó, holnap már hernyó.
Kinézek a koponyám ablakán. A világ üres, zajong. Inkább behúzom a függönyt. Emlékezve felejtek.
A tűzhelyen a teaforraló sikít. Dühít, de hagyom. Kifut a lelkem.
Mindenkit megperzselek. Előre szólok. Inkább ne jöjjenek közelebb.
Kapcsolatok ember és ember között. Napsütés és kökény. A hús keserű, fanyar köpés.
Biztonságot nyújtó kézfogások. A körömágynál felszakadt bőr. Nyáltól puhult, lerágott körmök.
Élvezem a napsütést, a nyaralást. Aztán bevillan. Vajon hány ember fulladt már a tengerbe?
Amikor hazafelé repülsz a nászutadról és közlik, hogy ez most egy terrortámadás.
Amikor felbuksz a diplomaosztón.
Amikor a pasiddal hetek óta végre először találkoztok.
Aztán azzal kezdi, hogy tegnap a srácokkal volt a bárban és összefutott az exével.
(De ne legyél féltékeny!)
Ezekben a köpönyegforgató, fogcsikorgató pillanatokban élek én.
Belegondoltál már abba, hogy lehet szomszédok vagyunk?
A kör a gyógyulás síkidoma. Nincsen vége, se eleje.
Kör alakban elrendezett székek. Mindegyiken ül valaki. Elvileg „olyanok”, mint én…
Kör alakú apró tabletták. A lány odadobja a sárkánynak. A sárkány elalszik. Végre átlépem a határt.
Valahogy így félek és menekülök magam elől hozzám minden nap…
Pont, mint egy tündérmesében.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL