FÉNYES ADOLF
TESTVÉREK, 1906
KT02_050156
TESTVÉREK
(CSAK GYEREK)
Nyelvtani szempontból csak egy
egyszerű jelentéstömörítés,
És inkább nevezném testvér helyett
„Neidegesítsmárfolyamatosan!”-nak. Mert ha már
az embernek születik egy testvére
– akit nem tud megválogatni, hogy kéne egy
aranyos kis öcsi szőke hajjal, kék szemekkel,
és lehetőleg szarkasztikus humorral -,
akkor minimum kijárna nekem,
hogy ne kelljen minden egyes nap
kiszednem a mosogatóból.
-Te ezt nem értheted! – vágja ilyenkor a fejemhez.
Hogy mi lesz belőle, nem tudom, de
ha így halad, vakolhatja majd – ha felnő –
minimálbérért a falat. De hiába magyarázom,
mert a vakolt falnak, ha beszélek, sokszor az is
sokkal értelmesebb, mint ez a kölyök.
– Hozzátenném, fogalmam sincs, kire ütött, mert
ilyen elfajzott gyereket a család se látott még.
Ha sikerül leültetnem végre, akkor sem néz a szemembe,
hanem felpattan, és nagyot kiált: – A sárkány a fejedre csinált!
Persze, én ezt nem érthetem.
Elolvastam mindent, amit csak lehetett!
Az összes problémás gyerekről szóló könyvet,
de a válasz egyikben se lapult ott, bezzeg a csokifoltot,
azt már háromféle módszerrel tudom kiszedni a ruhából!
Egyik nap a kisszoba padlóján üldögélt, ahol amúgy is
mindig szokott. De a megszokott helyzetet szokatlan
kérdés szakította meg: – Játszanál velem egy kicsit?
Játszani? Velem? Hát ezt se nagyon értettem,
De oké. Őszintén szólva furcsa volt a poros padló, meg az
asztal alatti kuckó, és hogy esténként újra kisgyerek vagyok.
Hogy az vagyok, aki akarok, hogy a padló nem is kő, hanem mély
tenger, meg a sárkány megszelídíthető, csak tudni kell bánni vele.
Hogy a testvérem nincs megkergülve, csak gyerek.
Kezdem megérteni őt.
Odajött hozzám az egyik este. Ölemre támaszkodott, és felnézett
rám. A szája mosollyá kunkorodott, nevetett, és
ennyit mondott: – Szeretlek!
És megértettem.
– Én is téged… Mi lenne velem nélküled?
