KT02_050140

ESTI MESE

Nyáron figyeltünk fel a nyaralónk hátsó kertjében omladozó kis házra. Rögtön elkezdett szárnyalni a képzeletünk, hogy mi lehet benne. De nem úgy, mint a hűvös nyári estéken zümmögő szúnyogok, amiket egy jól irányzott legyintéssel elhessegethetünk, hanem mint az éjben sebesen cikázó denevérek, megállíthatatlanul. Csak szőttük a merészebbnél merészebb elméleteket. Elképzeltük, hogy trollok lakják, hogy vérfarkasok búvóhelye teliholdkor. Viktor elmélete az volt, hogy egy csődbe ment hajóskapitány építette a hajója darabjaiból, és ott húzza meg magát évtizedek óta.
Ez a képzeletdenevér lett a leghosszabb életű, és már az egész históriánk megvolt a rejtélyes, iszákos kapitányunkról, aki éjjelente lép csak ki a hajó roncsaiból. Aprólékosan elterveztük, hogyan fogjuk kilesni az éjjeli portyáit. Ám minden naplemente után inába szállt a bátorságunk. Ahogyan azok a kerítéslécek álltak, mintha egy éhes száj fogai meredeztek volna felénk, néha a tenger őrjöngő hullámait véltük felfedezni bennük, ami még jobban eltántorított minket. Új tervre volt szükségünk.
Nappali hadjáratra kellett indulnunk. Bezárkóztunk az emeleti dolgozószobába és régi hajósnaplókat olvasgattunk, szó mi szó, műveltük magunkat a találkozásra. A kapitány kedvére téve, a tenger színeibe burkoltuk magunkat. Én a zöldet javasoltam, hogy ne zaklassuk fel az öreget, mutassuk neki a megszokottat, amit úgyis lát mindenütt maga körül. De Viktor csak fel akarta idéztetni vele a múltat. Még a nagyapja kapitányi sapkáját is magára vette.
Megbeszéltük, hogyan közelítjük meg a kunyhót. Viktor megy majd előre, én pedig addig hátulról fedezem őt. Fedezem… nem pedig a bokorban bujkálok, várva a fejleményeket. Viktor előreiramodott. Magabiztosan lépdelt, utat törve magának a bokáig érő fűben, én pedig egy bokor mellett gubbasztottam. Megállt egy méterre a kerítéstől, és a megbeszéltek szerint hármat mutatott a háta mögött, ami azt jelentette, hogy…
– Drágám, hagyd most már a gyerekeket aludni!
– Jaj, ne már anyu!
– Apu, ugye holnap befejezed?
– De hát gyerekek, már kívülről fújjátok az egészet…