HALMI ARTÚR
VIZSGA UTÁN, 1890
KT02_050135
ZONGORAVIZSGA
Egy-két-há, egy-két-há, csak puhán
halljon a mazurka ritmusa,
ahogy a kalapács a húron koppan,
és a szív majd kirobban
a mellkas egyre feszítőbb ketrecéből.
Mintha már egy éve itt lennél és a kezed
a legelején is nedves volt
az izzadtságtól, és a köhögő roham
is úgy tör rád, mint egy fékevesztett folyam,
próbálsz gátat szabni, sikertelenül.
Január óta gyakorlod már ezt,
március óta megvan az időpont,
heti egy óra, kis lelkesedéssel,
de a hideg és gyáva kézremegéssel
tényleg nem számoltál.
Mindenki itt van, nagymamák tengere
önti el a termet, a kamerák felálltak,
mintha programja lenne bárkinek,
újrajátszani: szól a zongoraiskola 1
és a félig megtanult etűd.
Még mielőtt elkezdenénk, azt a futamot
meg a középrészt játszd el,
jól van, többre nincs idő,
kezdődik a gyötrődő
gyerekek kínos és unalmas hangversenye.
Köszöntünk mindenkit, nagy szeretettel,
a gyerekek persze nagyon várták már ezt,
valaki sajnos eltörte lábujját,
más az őseink útját
járja osztályával, azért nem tud jönni.
Persze te minden alkalommal pont kigyógyulsz,
és az osztálykirándulásról is beestél tegnap,
pedig a patakba is mezítláb bemásztál,
és az intenzívről telefonáltál
volna, ha összejön a tüdőgyulladás.
Zongora előkészítő 1, majd sorban a többiek,
a kicsiknek még minden unisono,
és egyre szertehangzóbb, ahogy múlik az idő,
már mindjárt te jössz, az az átkozott tüdő,
tavaszi szünetben persze begyulladt.
Semmire sem emlékszel már, hogy
mit kéne játszanod, de ez így van mindenkinél
állítólag, és nem lesz semmi baj, koncentrálj a billentésre,
ne figyelj fel a telefoncsörgésre,
ahogyan tavaly.
Most már tényleg mindegy, kik ők egyáltalán,
téged nem érdekel, hányan fognak kezet,
nagymamától úgyis kapsz kis sütit,
a bácsi pedig ma is behülyít,
hogy ismeri a darabod, és jó volt.
Szád sarkán a mosoly már a megkönnyebbülésé,
kehelyből eszed az eper-citromot,
és a lábad még néha-néha megremeg,
eszedbe jut, hogy máris újrakezdheted,
és mákszemnyi lesz a gyomrod.
