JENDRASSIK JENŐ
NYOMOR, 1896
KT02_042601
OTT A FÉLHOMÁLYBAN
Ott a félhomályban
Szemszűkületnyi tájban
Lépdeltél karnyújtásnyira, Feledő
Kendőzni pírom
Nem megy, nem bírom
Kiütközni látszik a férfierő.
Mióta nem láttalak
Merőben más alak
Sétál utánad a déli kövön
A felnőttkor jegyei
Most már mint megannyi
Pók, szövi arcod a tiszta öröm.
Ruháid másak
Szépek, elegánsak
Régen nem hordtál ilyen kalapot
A csúnya pulóver
Ideje múlt el
Emlékezetedből rég kikopott.
A dohányfüst ára
S a kávépára
Lépett a fontosabb dolgok közé
Régi az ének
Miért is fecsérlek
Felesleges zokszó e téma köré.
Húz a galád szív
Ésszel csatát vív
Létezik-e a tökéletes pont?
Felém fordulnál
Mint bús alagútnál
Szememben a láng is új rügyet bont.
Három éve annak
Hogy pillantások vannak
Egy fél szó, annyi se esett köztünk
Hát tudd meg, hogy vártam
Szívemet kitártam
Hogy pohárban új vízben megfürödjünk.
Az életadó szó
Néha koporsó
Hogy kérdezhetted, hogy mi újság?
Ezernyi kérdés
Nem volna sértés
Néma maradtam, ez nem hiúság.
Remény, te szánalmas
Bárcsak lennél avas
Szívem is nyugton maradna helyén
Az első találkozás
Emléke színpompás
Látod, a gondolat sem fér belém?
Emlékeztél, hála!…
Más ember lányára
Ki jó helyekre volt elvezető
Ha síri dallam
Elhangzik halkan
Te mondtad ki, édes Feledő.
Ki voltál te nékem?
Szűzies szemérem
Pilláin kecsesen elsuhanó
Hajamat borzoló
Egyetlen tornádó
Fékezhetetlen, vad csataló.
Táncolni nem tudtam
A lépést te sorban
Egyenként mutattad, szép Feledő
És az éji tangót
Mikor már dal se volt
Roptuk tovább, reccsent a tető.
Igézett a hold is
Citromfű és ánizs
Nőtt a járda szélén a gaz között
Bár hallgattam volna
Csitító mondóka
Néztük a holdat a város fölött.
Jöttek volna szelek
Hatalmas fellegek
Eltakarva az ég csillagait
Láttál volna engem
Valódi életem
Nem szedegetném Vak hamvait.
S mi voltam én néked?
Múzsád vagy feléget
Az emlék így inkább eltakarod
Csak nekem jelentett
Bármit a képzelet?
Kinőtted régi ágytakaród?
Az Egynek neveztél
Hústépő hideg tél
Nem létezett ha a versed iszom
Egyedül te voltál
Ismerőm, tanultál
Hibádból, lehull a gyenge szirom.
És magas hegyeknek
Fűszála, keringek
Holnap lelegel egy mormotapár
Por a bakancson
Csepp boroskancsón
Gyűrődés vasalt ingujjaidnál.
Fék nélküli autó
Rossz tettre sugalló
Pillanat száz évnyi élted alatt
Rongybaba, nem kellek
Felnőttél, kisgyermek
Máshoz zúg most már a lelked, a lant.
Szívem az asztalra
Került ma hajnalba’
Nem veszi már, az ördög sem ígér
Versed még kezemben
Fejemet leejtem
Lelkem mint szolga még téged kísér.
Délben, a vonaton
Holnap már, szombaton
Vajon én láthatlak egyszer megint?
Az ablakból bámulva
Nem gondolsz titokba’
Se rám, se arra ki visszatekint.
Csókomnak küldötte
Búcsúzom örökre
Támad a szél is, ó, kedvesem
Múltamra lepedő
Szépséges Feledő
Nem kelek már fel kértedre sem.
