HALMI ARTÚR
VIZSGA UTÁN, 1890
KT02_042302
KISASSZONYOK KÁVÉHÁZA
– Kaphatok egy kis cukrot a habos kávéhoz? – szólt csengő hangján egy copfos kislány barátnőjéhez, ünnepélyes karnyújtással.
– De hát kávét inni csak a nagyoknak szabad! – nevette el magát a másik, majd komoly hanglejtéssel folytatta – Ajánlhatok a kisasszonynak egy forrócsokoládét vagy limonádét?
– De Lujza, te is vendég vagy! És nézd, új vendégek érkeztek!
– Jé, egy idős házaspár! Milyen mókásak, állandóan civakodnak. De hogy lehet nevetve veszekedni?
– És csak azt hajtogatják, hogy kár-kár! Szinte repdesnek, de nem a boldogságtól. – állapította meg Vicus.
– Már mennek is tovább. Nézd, a falon milyen szép képek vannak! – néztek körül. – Adjunk nekik címeket! Az lehetne ott a Búsuló vackor, az talán az Elsőbálozó cseresznyevirág, és itt, nézd! A Szarvasbogár-viadal!
– Illetlenség egy cukrászdában csak így bámészkodni! A gardedámunk biztosan leszidna minket – nézett komolyan Vicus.
Lujza gondolkodóba esett: – Fraulein legyen vagy mademoiselle?
– Szerintem a franciakisasszonyok előkelőbbek.
– Akkor madmazel Zsaklin fog minket kávéházakba kísérni és jó modorra tanítani! De hogyan értjük meg, amit mond? – erre megint elnevették magukat.
– Majd utánozzuk, hogy „sze manyifik”!
– Nézd, milyen szép a selyem vállkendőm. A ruhám pedig búzavirágkék, csipkegallérral – nézett maga elé Lujza, a vadvirágokat szorongatva, vigasztalhatatlanul.
– Az enyém pedig rózsaszín, piros cipellővel és pántlikával! Jé, már itt a krémes és az uzsonna – bökte oldalba Vicus – majd később megesszük, jó? Nézd, innen milyen szép a kilátás! Az ott a posta, az az operaház, és az ott a hercegkisasszony palotája! – mutatott a távolba olyan elragadtatással, mint aki előtt dajkája tündérmeséje elevenedne meg.
– És a távolban milyen szép zene szól, ugye hallod? – ocsúdott fel végre Lujza, a csalogányok dalversenyétől elámulva.
– Csodálatos. Mintha csak a mi kedvünkért húzná az erdő prímása.
– Jaj, már üt az óra, ez nekünk szól, ideje hazamenni!
És tényleg ütött: kakukk-kakukk. S a két pór-kisasszony szép jövőjük varázsában elfutott; hátrahagyva az erdőt, őzgidák bölcsőjét, a tisztást. Megfeledkezve a vadkörtéről, rezgőnyárról, miknek árnyékában, helyükre frangipánit és liliomfát kívánnak. De visszatérnek, hisz’ annyit mesél – nem a bécsi erdő; hanem az itthoni juharszegélyes, hol zsálya- és vadrózsaösvény verseng orgonaillatért; hová hazatér a gyurgyalag, és szentjánosbogár vezet lámpás gyanánt.
Ezt, ki itt jár, soha, el nem felejtheti.
