FERENCZY KÁROLY
NAPOS DÉLELŐTT, 1905
KT03_042903
KÖZÖNY
Erre vártak már egy hete, de végre rájuk mosolygott a szerencse.
A nyár véglegesen is beköszöntött elűzve minden komisz felhőt az égről. A stábnak pedig pont erre a verőfényes napsütésre volt szüksége. A kosztümös dráma azon jeleneteiben, amit forgattak nem volt helye goromba időnek, vagy ne adj isten, esőnek.
– Ha most leszakadna az ég, a kisasszony ruhája teljesen tönkremenne – jelentette ki ál-aggodalommal a főszereplő barátnőjét játszó színésznő.
Gyuszi bácsi alakítója csak hümmögött. Ebben a melegben nem látta értelmét a fecsegésnek.
– Mi van? Téged nem is aggaszt ez a változékony idő? – fordult felé mérgesen a nő, de csak egy pillanatra, aztán újra a hevesen gesztikuláló rendezőnek és pirospozsgás arcú lánynak szentelte figyelmét.
– A szövegkönyvet tanulom – felelte a bajsza alatt dünnyögve a férfi.
– Mit tanulsz azon?! Egy sort kaptál! Az ilyen filmekben a kertész nem beszél. Csak egy mellékszereplő vagy.
A Nap egyre erősebben tűzött és a nő nehéz ruhái csak még fullasztóbbá tették.
– Ha egy sor, akkor egy sor. Azért is fizetnek.
– Neked csak ez számít, mi? Nem a dicsőség, a hírnév. Csakis a pénz.
– Minek nekem a hírnév, ha úgy se kaphatom meg? – kérdezte nyugodtan a férfi továbbra se szakítva el tekintetét a papírról.
– Ha nem adják, hát szerezd meg. Úgy, mint ahogy az a kis fruska tette – nézett meredten a főszereplő felé. – Nekem ígérték a szerepet, érted? Nekem! De hát ő olyan fiatal és szép. Én meg már kiégtem és csak a barátnő szerepére vagyok jó, ugye direktor úr?
– Hagytad, hogy elvegyék a szereped és most engem bosszantasz – mondta unott hangon a Gyuszi bácsit játszó színész. – Ha annyira kell, szerezd vissza.
A nő eddig feszült testtartása ezekre a szavakra elernyedt. Szoros fűzője ellenére újra friss levegő áramlott a tüdejébe és már a Nap se bántotta olyan kegyetlenül.
– Milyen igaz – nevetett felszabadultan. – Mond csak, nem tudod hova rakták a vak töltényt, amit a következő jelenetben használunk?
A férfi a szeme sarkából a nőre pillantott, majd vissza az egyetlen sorra. “Nekem itt nincs szavam, kérem alássan.”
