IMRE MARIANN
SZENT CECÍLIA, 1997-2000
KT03_041702
SZENT CECÍLIA
A Forumon ismét kivégzés lesz. Hetedszer ebben a hónapban. Ami azt illeti eléggé unalmas; és kegyetlen. De a plebs örül neki. A plebsnek vétkesek kellenek, katarzis. Nem való nekik a megismerés felelőssége. Ehhh. Butaság a plebsen gondolkodni is.
Célia el szeretne menni. Nagyon el szeretne menni. Ilyenkor könyörög és megdönti a fejét. Hátrahullik a hosszú mézszínű haja. Szicíliai. Rabnő. Valószínűleg kiviszem. Szeretném neki megmutatni Róma valódi természetét.
Mostanában a consul a keresztényekre van rákattanva. Ehhh. Ellenségek mindig kellenek. Ha nem ők, akkor a germánok, vagy a barbárok. Nem mondom, hogy nem irritál a sok tejképű szektás, de az ember valahogy szégyelli magát előttük. Egy barátom, Mercor esküszik, hogy látásra megmondja ki a keresztény.
Ma egy,,özvegy” jön. A plebs kínhalált akar. Ez kicsit erős… Célia szőlőt töm a szájába. Puha ajkai kiszívják a levét. Érdeklődve nézi az arénát. El akarom takarni a szemét. Az arénába bevonszolják az özvegyet, fiatal még, szinte gyerek. A szemei ijesztőek. Célia keze megremeg, ahogy ránéz. Megfogom a vállát. Nem akarom, hogy féljen. – Még mindig hazamehetünk – mondom rossz szájízzel. Tudom, hogy a mártír szemeit már sosem fogjuk tudni elfelejteni. – Ne – mondja. Bólintok.
Elkezdik égetni a lányt. Behunyom a szemem és elképzelem, ahogy az szoborbőr ég. Először mindig a hajuk gyullad meg, azt még nézem, de utána már nem szoktam. Nem kellemes látvány.
De ennek a haja sem gyullad meg, hiába perzseli a kövér carnifex. A plebsből egy férfi kiüvölti, hogy olajozzák! A consul visszakiabálja, hogy nincs olajuk. A plebsből kilép egy nő és egy lámpa olajat ad. Ehhh. Ilyen a plebs. Kenyere, sosincs elég, de keresztényt égetni mindig van olaja. A carnifex ráönti az olajat a lányra, és odatartja a fáklyát. Semmi. Célia félrenyel, köhécsel. A carnifex odanyomja az égő fáklyát a lány bőréhez. Az kialszik. Alattunk felröhög egy fiatal prefektus.
A plebs egyik sarka elkezd kiabálni – KARD! – Lassan a patríciusokra is átterjed az üvöltés. Eldünnyögöm párszor, hogy kard, kard. Nem akarok holnap én a lány helyén állni. A consul utasítja a carnifexet, hogy rántson kardot. Ő már kelletlen. Ehhh. Nem is csodálom. Megfog egy sztígiai pengét és beledöfi a lány mellkasába, de az nem akar belemenni. Erre elkezdi nyiszálni a lány torkát. A plebs üvöltözik neki. Célia ujjaival az üres szőlőcsonk felé nyúl, de rájön, hogy üres. Megnyalja a száját, mint egy macska.
A plebs lassan megunja. A nap már lebukott és a mártír még mindig él. Igaz, erősen vérzik is. A carnifex arca eltorzul. Felemel egy bárdot. Mutatja a kezén, hogy három bárdütés. Negyediket már törvény tiltja. Célia elbóbiskolt. A fejét az ölembe hajtja, vigyázok rá. A plebs újabb üvöltésére felriad. – Eeegy – üvöltik. A három ütés még mindig nem végzett a lánnyal, ezzel a plebs lehet, hogy megbocsát neki. Otthagyják, egyedül az arénában. A nyakából halkan szivárog a vér.
Nem tudom mi ütött belém. Bárki megláthat. Itt inalok egy sült fácánnal. Beköpnek majd a császárnak és égni fogok. De csak azt tudom, hogy menni akarok. A lányhoz. Azt beszélik, hogy még ott van. Hogy két napja vérzik és nem halott. Mozog.
A mártír szótlan, de a szeme köszönt. Idegesít az állandóság, ami belőle süt. Az az érzésem, hogy ez a lány állandóbb, mint a templomok. Hogy mikor a csontjaimat kutyák fogják nyalogatni, ő még akkor is élni fog. El akarok menekülni, el akarom felejteni a szemeit. Ehelyett csak annyit suttogok, hogy taníts. – Keresd Iot – Nevet. Az égre néz és sóhajt egyet. Holnap meghalok. Mondja és mosolyog.
