KT_043052

CSERESZNYEFA

Kicsi vagyok. Egészen kicsi, hogy még mindig könnyen el tudok futni és elbújni az aranyeső mögé. Itt nem találnak meg soha. Az aranyeső egészen a cseresznyefa mellett van. Mindenhol cseresznyék, a rigók lökik le, és én felszedem és megeszem őket. Nekem dobálják, tudják, még nem tudok felmászni. Lehet, hogy onnan fentről mégiscsak belátni a bokorba. Két év múlva, akkor majd jó lesz rám az a piros tunika, akkor felmászok, és megköszönöm a rigónak a cseresznyét. Majd megnézem, hogy milyen fentről a kert, és mit látnak a rigók.

Kiáltanak, hogy ebéd. Nem szeretek enni, unalmas és fárasztó. Nem megyek be. Én csak cseresznyét eszem, kiáltom vissza, és elfutok az aranyeső irányába.

Piros vászontunika van rajtam. Nagyon szép, mindig vágytam rá, hogy belenőjek. Elöl tele van fagombokkal és színes szalagokkal. Mintha manó lennék. Térdig ér, és még kicsit lötyög rajtam. Azt mondták, ha rendesen ennék, nem is lenne ilyen rossz. Tudom, hogy nem ezért nagy rám. Azért, mert nem az enyém. Zörögnek a fagombok, ahogy a cseresznyefához megyek. Csak fel kell lendülni a nagy ágon, ahogy Kati mutatta. Ha felmásztam, majd látni fogom a rigókat és a többi cseresznyét. Kati fent ül a fán és olvas. Ő mindig fel tudott mászni, mióta először meglátta a fát. Akkor azért mászott fel, hogy megkeresse a madárdalt. Minden reggel felnéz a fára, mindig a madárdal után mászik. Azt mondta, ha majd megfejti a titkát, elmondja nekem. Megfogom a nagy ágat. Eszembe jut, hogy ő sose rohant az aranyeső mögé. Csak a cseresznyefához. Visszaszaladok a házba.

Délután megint bemászok az aranyeső mögé. Kisimítom a sárga ruhámat. Olyan sárga, mint az aranyeső. Cseresznyeeső. Felnézek a cseresznyefára, keresem a rigókat. Kati ül a fán, a piros fagombos tunikájában, a kezében cseresznye. Ledobja.