LOSSONCZY TAMÁS
TISZTÍTÓ NAGY VIHAR, 1961

KT_043023

TISZTÍTÓ NAGY VIHAR

-Héj, gyere közelebb! Tudod én ott voltam, és csak én, mert a többi, már a halálán volt. Nekik már csak 1-2 sikoly jutott végezetül, és 1-1 hajóroncs. És ő? Őt a saját mocskos hajója vitte el. Én viszont sok mindent kaptam: egy hajófalt, ráadásul egy evezőt is.
– Állj meg, ne menj el! Kapott az elébb, még felé magasló kislány ruhája után. Nem tudta elérni. Se a fehér ruhát, se a vörös tincseket. Pedig még akart valamit kérni, de attól az elhomályosuló, futó fehér folttól már képtelenség.
A fehér folt a távolban megállt, még lehetett látni a körvonalait. –Ételt kéne hoznia, de nem fog. Hiába áll csontból és bőrből. Nem ő az, aki miatt már 5 napja kijár a tengerpartra. Talán nem érdemes többet jönni, ha a tenger nem hoz 3 gyermeket magával. Csak ezt a szerencsétlent. Nem fog eljönni se étellel, se nélküle. Előítéletei voltak az ”így” kinéző emberekkel.
Ételt akart még kérni. 5 napja füvön és vízen élt. Tengervízen. Bár 2 nappal ezelőtt igazi luxusebédje volt: penészes sajt. 5 nappal ezelőtt is sajtot evett: igazi franciát. Igen az életkörülmények egy kicsit kisodrottak, a jómódtól a halál széléig. És mivel minden változásnak van oka, az övének is volt: nagy erejű, romboló, tisztító orkán. Furcsa mód nem utálta ezt a vihart, sőt a maga módján istenítette.
Fenyegetésekkel és sötét felhőkkel teli nap volt az öt nappal ezelőtti, mint minden nap akkoriban. A szigetre 3 gyermeket kellett kivinni, fiatal gyermekeket, 12-15 körülieket. Szegények, nem tudták és nem érezték, hogy amint felszálltak a hajóra, már rettegéssel és fenyegetéssel vannak körülvéve: az ő gyilkos szeretőjével. Igazi veszélyben nem voltak. Ő nem ölt gyerekeket, se bármilyen hajókázót. Ő a testvérét és az érzelmeit gyilkolta le. Rettegésben élt. A halálra kellett volna már juttatnia, de az égvilágon semmi, de semmi nem vitte rá. A nőnek nem volt rá oka, hogy elvegye a testvére életét, de túl kicsinyes volt. Most már tisztán látja, hogy máskor is az volt. S a nő kicsinyességétől és az ő félelmeitől, azon a napon még sötétebbek lettek a felhők.
Átvették a gyerekek csomagjait. Kettő közülük lány volt, egyikőjük fiú. Az elindulás után belenézett a szeretője szemébe. –Vajon most az őrület kergeti? Úgy cikáztak szemeibe a villámok. A kezei remegtek a kormányon. Hangja, mint a mennydörgés. Ennyit mondott: – Kérlek hozz egy bögre kávét. A hangjában és szavaiban semmi, a tetteiben voltak kicsinyes dolgok. A hajókonyhából kinézett a gyerekekre. A sziget felé nevetgéltek, hajukat erős szél kapkodta. Kiindult a konyhából, már a tenger közepén jártak. Akkor látta az első villámlást közvetlen maga mellett. A kávésbögre kiesett a kezéből, tartalma a nőn landolt. Enyhén félájult nőn. A gyerekek nevetgélése hirtelen váltak át sikolyokká. A fejét erősen nekiütötte a hajókonyha falának.
10 másodperccel később feleszmélt. Feje felett a vihar dúlt, körülötte hajóroncsok. Egy kicsit távolabb élettelen vörös hajfürtök lógtak ki a tengerből. Hozzá legközelebb valaki mosolyog. Egy kéz nyúlt feléje. Visszamosolygott, és elkezdett evezni kifelé. A vihar kezdett csendesedni és lehúzta az utolsó bugyborékoló sikolyokat is. –Minden kitisztul, az ég is. – gondolta. A nap 5 napja tűzött.
2 apró láb fut étellel a kezében. Nem tudja, miért jött vissza. Az eső is már szemerkél. A férfi, olyan érdekeset mondott. Kíváncsi lett. Az utolsó napokban mindig látta ezt a férfit. Már látja is: a tengeren. Ledobja az ételt és befut a vízbe. Kiabál erősen, de a testet, csak viszi tovább a víz. Egyenesen a vihar felé. –Nem baj gondolja, rémes szaga volt a férfinak. Most meg fog tisztulni. Még arról a bácsiról is csak a rémes szagok maradtak meg.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL