LOSSONCZY TAMÁS
TISZTÍTÓ NAGY VIHAR, 1961

KT_031701

FORGÓSZÉL

Mint amikor kavicsot hajítunk a tóba, és a víz elkezd fodrozódni egyre nagyobb, koncentrikus körökben, úgy lüktetett a forgószél, ahogy áthaladt a zöld legelőkön. A libabőrős talaj fölött cikázó varjak menekülőre fogták, nem akartak ők is a hatalmas széltömeg martalékává válni, akár az a sok biciklicsonk, kutyaház vagy éppen egy fél pár, sárga gumicsizma.

A forgószél a város felől érkezett, ott kapta fel a csizmát az egyik tornácról. A cipő hiába próbált visszaevickélni gazdájához, még egy lombkoronában sem akadt fenn. A szél a hátára vette, s így indult útjára a légi ösvényen a sárga lábbeli.

A füstölő gyárkémények szürkéje beleveszett a forgószélbe, ahogy az elérte a város szélét, majd milliónyi üvegszilánkkal és tetőcseréppel hagyta el. A csizma felé egyre több tárgy sodródott. Például egy kék-fehér csíkos ponyva, amely ahhoz a fagyizóhoz tartozott, ahová a gazdája, Lili olyan sokat járt iskola után. Lili! Muszáj megtalálnia a kislányt, határozta el a gumicsizma. Hiszen mit fog felvenni holnap Lili? Mivel trappol végig az esővel megtelt árkokban? Mivel dobolja a zene ritmusát a zongoraórára várva? Talán azzal a kényelmetlen félcipővel, ami ott porosodik a szekrényben, és csak az iskolai ünnepségekre kötelező felvennie?

Hogy megtalálja, a lány nevét kezdte kiabálni, bele a kavargó szélbe. Minden szembejövő tárgytól megkérdezte, nem látott-e egy 36-os lábú kislányt csíkos zoknival a lábán, a balon esetleg egy sárga gumicsizmával. Ugyanis a szélben kavargó gumicsizma csak Lili jobb lábára volt jó. Büszke volt erre, mert Lili jobblábas volt. Azt emelte fel, amikor Marcika arcon puszilta, és azt tette keresztbe a másikon úgy, ahogyan a néniktől látta.

De hiába szólongatta gazdáját, csak kukafedelek, sárkányrepülők és törött gallyak csapódtak neki. Az örvényben keringett egyre beljebb, anélkül, hogy elszédült volna, ugyanis már rég megszokta, ahogy Lili táncolás közben forog vele a hazafelé vezető úton.

Egyszer egy behajtani tilos tábla sodródott felé, de ő csak továbbrepült a piros jelzésen, egészen egy kicsavart diófáig. A diósbejglire emlékeztette, amit Lili úgy szeretett. És akárcsak a fa évgyűrűiben a kukac, a gumicsizma utat fúrt magának a légörvény rétegeiben, míg ki nem lyukadt a közepén.

A körülötte örvénylő tárgyak hangoskodtak, mind a saját tulajdonosát szólongatta: Peti, Zsófi, Gábor, Tamás, Évi, Zol… Azonban a forgószél közepe elcsendesült, és ott, ahol már egyetlen kerékgumi, tégladarab, locsolócső vagy házikedvenc sem lebegett, a jobb gumicsizma megpillantotta párját. Sárga volt és 36-os. Azt kiabálta: Lili!

Odalebegett hozzá középre, pont amikor az örvény egy tó fölé ért, vizet permetezve a két gumicsizmára. De őket ez egyáltalán nem érdekelte, már hozzászoktak, hogy Lili lábán folyton vizesek lesznek. És együtt szólongatták a kislányt, aki három évig hordta őket, és az sem érdekelte őket, hogy már nem a forgószélben vannak, és már nincsenek körülöttük azok az elragadott tárgyak, amik csupán emlékek maradnak más Liliknek. Örökre.

AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL
AZ ÖSSZES ÍRÁS A FESTMÉNYRŐL