KT_030701

ÉLETRE HÍVÓ ESTI ECSETVONÁS

A lenyugvó nap csendje átjárja a még élettől pezsgő utcát. Zsivaj jár-kel át a városon. A festő barátja épp távozni készült mikor kifejtette a szürrealizmus eszméiről alkotott véleményét. Nem figyelt rá, üres fecsegésnek tartotta a gondolatait a művész. Nem habozott mihelyst kilépett, barátja, Tamás, az ajtón, belekezdett. A vászon rutinosan az állványra került. Az ecsetek szerte feküdtek a földön, mellettük a festék. Lemosni indult. Az eszközök most már megtisztítva hevertek az üres kép előtt. Gondolkodni nem kellett az ihlet körül járta a mestert. Az ecset végét gondosan átitatva a festékben felkerült az első ecsetvonás. Az alkotói munka nem oly nyers mint laikus gondolná, felidéz, épít, pusztít, egyben teremtő ereje van. Ez most sem volt másképp. Emlékek és vágyak vívtak tüzes harcot, hogy kitöltsék a vásznat. Kikörvonalazódott egy gondolat az alkotóban. A második ecsetvonás kezdetét vette és a csukló játszi könnyedséggel formálni kezdte a teret.
Az ember behunyt szemmel nagyot álmodhat. A vonás végére idegen táj tárult a festő szeme elé. Kopár síkság, homokos dűnék. Láthatáron egy teve, ami látszólag közeledett, de megállapítani nehéz volt, a horizontot a hőségtől ringó levegő tompította. Közeledett, már látni is lehetett a messzi alakot. Egy kereskedő volt, mögötte egy nő csadorban. Közben homokvihar közeledett. A művész nem értette mi történik, de valami nyugtató varázslat fedte be a tájat.
Bevittek a városba. Ekkora nyüzsgést aligha tapasztalhat az ember. Utat törve próbáltam felfedezni a helyet. Számos fűszeres, csecsebecse. Portékák gondosan kiterítve. ,Köfte baharti’ – hangzott élésen – ,Kemal Atatürk, – a fülembe. Egzotikus, ismeretlen illatok szálltak a levegőben és saz, furulya, dob csengett itt-ott. Táncoslányok forogtak, körülöttük titokzatos hantálgatás. A pultok közt ingázva rejtett zugokban szerencsejátékok zajlottak. Egy kisfiú kiragadta a kezemből az ecsetet és elrohant vele a tömegbe. Követve egy palota előtt találtam magam egy csodálatos ligetben. Csillogása megigézett és felnéztem az égre.
Vége az ecsetvonásnak. Újra a szobában találtam magam. A következő színt kevertem. A sárga színre immáron felkerülni látszó vöröses szín alakítani kezdte a környezetet. Körbepillantottam. Valami szakadt szövetsátorban találtam magam. Fújt be a meleg levegő kicsi homokot behordva az apró lyukakon. Feketeteát nyomtak a kezembe és én kortyolni kezdtem. Hirtelen halálhörgés zavarta meg a csendet. Betört két katona a sátorba, majd éles kardokkal támadtak rám és az előttem ülő idegenre.
Egy rövid ecsetvonás volt. Az élménytől megrészegülve levetettem magam a kanapéra és bekapcsoltam a bakelit lejátszót. Halk sercegés közepette szólni kezdett. Felraktam egy kávét a tűzhelyre és a festőállvány elé álltam. Készültem a következő lépésre. Kikeverve minden színt felvittem a felületre. A Föld minden táját bejártam.
Madárcsicsergést hallok. Kinézek az ablakon. Látom, amint keletről kel fel a nap.